Visszatértek a förtelmes főnökök
Nick (Jason Bateman), Kurt (Jason Sudeikis) és Dale (Charlie Day) megszabadultak főnökeiktől és most saját vállalkozásba kezdenének, egyedül csak egy tőkés befektető hiányzik, aki a szárnyai alá venné a projektet. Ez lesz Bert Hanson (Christoph Waltz), aki viszont csúnyán csőbe húzza őket, annak érdekében, hogy rátehesse a kezét az ötletükre, a fiúkat teljesen kisemmizve. A csőd elkerüléséért a szerencsétlen hármas ismét a bűn útjára lép: elhatározzák, hogy elrabolják Hanson elkényeztetett fiacskáját, Rex-et (Chris Pine), a váltságdíjból pedig megmentik a céget. Természetesen állandó bűnügyi tanácsadójuk, Anyabaszó Jones (Jamie Foxx) is feltűnik a színen.
A film színvonala messze elmarad az előző résztől: a rendezés, a színészek játéka és a nem túl acélos lábakon álló sztori mind-mind kapkodást és sietséget sugallnak. Kapunk rengeteg pacsizást, haverkodást, még több egymás szavába vágó szövegelést, csak épp jó poénból kevesebbet.
A szereplők minden tette és mondata kiszámítható, erőltetett. Mindez persze nem újdonság az előző rész után, csak most épp mindebből kétszer annyit kapunk, ez pedig a történet mögött megbúvó nulla kreativitással párosulva sokkal inkább vezet ötlettelen és kínos jelenetekhez, mintsem önfeledt szórakozáshoz. Kit szórakoztat, hogy azért csúszik hiba A Nagy Terv kivitelezésébe, mert Kurt agyából leszállt a vér a lábai közé, vagy mert Dale elszerencsétlenkedik valamit? Vagy, hogy a célszemély házába betörnek és akaratukon kívül teljesen betépve végzik? Az ilyen és ehhez hasonló jeleneteket már ellőtték az előző részben.
A film nem értékelhetetlen, hiszen alapjában véve szórakoztató kikapcsolódást jelenthet, de az idegesítő újrahasznosított elemek és az erőltetett karakterek összességében teljesen felejthetővé teszik ezt az alkotást, ami nem hogy megugrotta volna az első rész által magasra tett lécet, hanem bőven elszállt alatta.
http://supernaturalmovies.blog.hu/

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?