Állásbörze 45 év felettieknek
Hátrányban vannak a 45 év felettiek a munkaerőpiacon, erről tanúskodik az alacsony foglalkoztatásuk is. Ám egyre több cég belátja, hogy szükség van tapasztalt szakemberekre is. Éppen ezért szervez kizárólag nekik állásbörzét a Ferencvárosi Művelődési Központ, a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ, és a Szenior Foglalkoztatási Szövetség 2009. március 5-én, csütörtökön 10-15 óráig.
2009. március 5-én, csütörtökön 10-15 óráig Ferencvárosi Művelődési Központban.
Az országban ez az első 45 év felettieket megcélzó állásbörze. Az ötlet a tavaly szeptemberben elindult Senior Álláskereső Klubból nőtt ki, amely az idősebb munkanélkülieknek segít munkát találni tárgyi esközökkel és tanácsadással - tudta meg a Figyelőnet Káliné Martini Katalin főszervezőtől. Az eseményen 15 kiállító vesz részt, amely a szervezők szerint a jelenlegi válságos helyzetben igen jó arány. A kiállítók fizikai és szellemi munkát is ajánlanak a korosztálynak: takarítókat, hegesztőket, mérnököket, illetve pénzügyi tanácsadókat keresnek, de több munkaközvetítő cég is fantáziát látott a rendezvényben.
Az érdeklődők nemcsak pályaorientációs tanácsadásban részesülhetnek, hanem végigikísérhetik a munkáltatók bemutatkozását, kiállítását, sőt egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehetnek. A tanácsadók azt javasolják, hogy minden érdeklődő hozzon magával önéletrajzot.
Helyszín: Budapest, IX. ker., Haller u. 27. (Megközelíthető a Nagyvárad tértől.)
További információ:
06-1/ 216-1300 vagy 06-1/ 476-3410
www.ferencvarosimuvkp.hu
Szenior Foglalkoztatási Szövetség 45 év felettiek foglalkoztatásának segítésére alakult. A szövetség célja, hogy a munkakultúrában nagy tapasztalattal rendelkező és dolgozni akaró 45 éven felülieket segítsék az elhelyezkedésben.
ÁFSZ/Figyelőnet
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Hiába nőtt a napszám és keresnek többet az alkalmi munkások, szinte kizárólag 60 év felettiek vállalnak mezőgazdasági munkát – derül ki a... Teljes cikk
Bár 2025-ben akár havi 150 ezer forintos lakhatási támogatás is járhatna a 35 év alatti dolgozóknak, alig néhányan élnek vele. Miért nem terjed ez... Teljes cikk
Július elsejétől a csecsemőgondozási díj (csed) és a gyermekgondozási díj (gyed) is mentes lesz a személyi jövedelemadó (szja) alól, emellett a... Teljes cikk
- Ennyi mérnökre lenne szüksége a magyar gazdaságnak 2 hónapja
- Több ezren keresik új munkahelyüket Buda szívében 2 hónapja
- Az átlagbér négyszer több, a cég neve kevésbé számít - meghökkentő tények az álláspiac elmúlt 18 évéből 2 hónapja
- Így változott a nemek szerinti foglalkoztatási ráta - grafikon 3 hónapja
- A nők foglalkoztatási rátájának változása az EU tagállamaiban 3 hónapja
- Tegyen szert megbízható és tapasztalt munkaerőre a nyugdíjas foglalkoztatással! 3 hónapja
- Idén is díjazták a 40 év feletti női szakembereket 3 hónapja
- 1000-nél is több nyitott pozíció, azonnali jelentkezés - állásbörzén jártunk 4 hónapja
- Megvan a tökéletes állás introvertált embereknek 4 hónapja
- Jobbra vagy balra húznád ezt az állást? - indul a Job Tinder 4 hónapja
- A munkavállalók érdekeinek védelmére több mint 499 millió forint uniós támogatásban részesült a Magyar Szakszervezeti Szövetség 5 hónapja