Állásbörzét tartanak Újpalotán
Május 29-én csütörtökön állásbörzét tartanak az Újpalotai Közösségi Házban – tudtuk meg a szervezőktől.
A rendezvény kínálatban megtalálhatóak lesznek a hazai és külföldi munkalehetőséget ajánló munkaadók, munkaerő közvetítő cégek, a munkaügyi központ képviselői, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XV. kerületi Tagcsoportja, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége, melyek vállalkozással kapcsolatos információt, segítséget nyújtanak.
A börzén részt vevő fiatalok részletes tájékoztatást kaphatnak a diákmunka-vállalás feltételeiről, lehetőségeiről és a pályakezdő munkavállalók számára kínált lehetőségekről egyaránt. Emellett a börzén az érdeklődők találkozhatnak megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezettel, kisgyerekes anyukák számára a munkaerő piaci visszatérést segítő programmal, diákmunka stúdiók ajánlataival.
A munkaadók ajánlatai mellett a résztvevők álláskeresési technikákkal, önéletrajzírással és motivációs levél készítéssel foglalkozó előadásokat is meghallgathatnak, valamint munkajogi és grafológiai tanácsadáson is részt vehetnek – tájékoztatott Geist Gábor a MUFTI vezetője.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Európa legnagyobb gazdaságai közül Olaszországban és Spanyolországban a legmagasabb az idősek jövedelemaránya. Teljes cikk
A dél-és kelet-európai országok állampolgárai általában több időt töltenek munkával, az Egyesült Királyság és Spanyolország az uniós átlag felett teljesített. Teljes cikk
Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti... Teljes cikk
- Álláskeresés túlgondolás nélkül: mi van ha...? 6 napja
- Ez az álláskeresés receptje a magyar dolgozók szerint 2 hete
- Álláskeresés nyáron? Készülj extra körökre! 2 hete
- Költséges kivárás: mit veszít a HR, ha nem lép nyáron? 2 hete
- Veszélyes tendencia: nőtt a fiatal munkanélküliek aránya az EU-ban 3 hete
- Ő kapta az Év Menedzsere Díjat 4 hete
- Új ajtók nyílhatnak a Brexit után: brit–EU megállapodás készül a fiatalokról 1 hónapja
- A felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok aránya hazánkban - grafikon 1 hónapja
- Álláskeresés traumák árnyékában - két történet, három tanulság 1 hónapja
- Spórolni luxus, főleg a nőknek – nagy különbségek a fiatalok pénzügyeiben 1 hónapja
- Bizonytalan jövő, nulla megbecsülés: így érez a dolgozó fiatalok nagy része 1 hónapja