kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Egyre nagyobb a nyomás a bolti dolgozókon a munkaerőhiány miatt

A munkaadók szerint 6 ezer dolgozó hiányzik a kiskereskedelemből, a szakszervezet és a munkavállalók szerint nagyobb a gond.

Folyamatosan nő a kiskereskedelmi üzletek forgalma, az ott dolgozók viszont a létszámhiány miatt egyre kevésbé bírják a tempót - írja a Népszava. A KSH legfrissebb adatai szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalma a piaci várakozásokat és a szeptemberi növekedést is felülmúlva bővült októberben. A növekedő forgalmat ugyanakkor egyre nehezebben tudják kiszolgálni a dolgozók, pedig az ünnepi bevásárlási szezon még el sem kezdődött. Egyes üzletekben a munkaerőhiány már a forgalomban is mérhető veszteségeket okoz.

A tavalyi aranyvasárnapon az egyik élelmiszeráruházban több mint 60 telepakolt, majd magára hagyott bevásárlókocsit szedtek össze a dolgozók, benne mintegy 4 millió forint értékű áruval - emelt ki egy példát Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. Ennek oka, hogy a vásárlók nem hajlandóak végigállni a hosszú sorokat. A szakszervezet ezzel a példával szemlélteti, hogy nem csak a dolgozók számára okoz gondot a munkaerőhiány. Karsai Zoltán szerint most azok az áruházláncok kerültek nehéz helyzetbe, amelyek anyagilag nem becsülték meg eléggé a régi dolgozóikat. Ők ugyanis olyan üzletekhez mentek dolgozni, melyek magasabb bért kínálnak. A helyükre hiába hoznak új dolgozókat, mert nagy részüknek nincs kereskedelmi tapasztalata, ezért gyorsan továbbállnak.

A munkaadók szerint körülbelül 6 ezer dolgozó hiányzik a kiskereskedelemből, ez a foglalkoztatottak létszámának 2,4 százaléka. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerint ugyanakkor az üzletek feléből jelzik a dolgozók, hogy munkaerőhiány van, akad olyan áruház, ahol a 20 százalékot is eléri a hiány. A szakszervezeti vezető beismerte, hogy komoly kihívás a munkaerőhiány, de jelenleg bértárgyalások zajlanak, és a két problémát egyszerre nem fogják tudni megoldani.

A Magyar Nemzet szerdán arról írt, hogy már három, a magyar piacon meghatározó áruházláncból jelezték a dolgozók, hogy az év végi szezon után hajlandók határozott lépéseket tenni a munkaerőhiány okozta helyzetük megoldásáért

Népszava
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk