Sztrájkot helyeztek kilátásba az áruházi dolgozók
Több áruházlánc alkalmazottja is jelezte, hogy készek az egységes munkabeszüntetésre, ha helyzetük nem oldódik meg.
Több, különböző cégnél dolgozó áruházi dolgozó is azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy sok helyen már nem feladatkörönként foglalkoztatják a dolgozókat, hanem az értékesítés folyamatai alapján meghatározott prioritások szerint. Ha túl sokan várakoznak a pénztárnál, akkor az éppen a polcokat feltöltő munkatársnak kell félbehagynia a munkát, és kezelnie a kasszát. A dolgozók szerint ez kaotikus munkavégzést és az eddiginél is nagyobb leterheltséget okoz számukra.
A lap információ szerint a nettó 160 ezer forint körül kereső áruházi dolgozók egyre több láncnál fognak össze, összefogásuk pedig közös tiltakozást is eredményezhet a jövő év első felében, mely valamennyi érintett lánc értékesítését lebéníthatja. A dolgozók készek több vállalatnál is egységes munkabeszüntetést szervezni, hogy a munkáltatók oldják meg az évek óta fennálló problémát, és ne csupán a profitjukat tartsák fontosnak. A lapnak nyilatkozó alkalmazottak azt mondták, hogy a bolti feladatok ellátásába ugyancsak bevont áruházvezetők közül többen is támogatják törekvéseiket. Arra is kitértek, hogy az ünnepi időszak előtt szezonálisan felvett dolgozók bevonása sem mindig segít a helyzetükön, mert gyakran cserélődnek, betanításuk pedig külön időt vesz igénybe.
Magyar Nemzet
fotó: pixabay
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 3 hónapja
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 4 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók 4 hónapja
- Béremelések az Aldinál – Vannak, akik már egymillió forint felett keresnek majd 4 hónapja
- Nevelőszülői béremelés? Igen is, meg nem is 5 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 6 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 6 hónapja
- Megjelent a rendelet a közszolgálati dolgozók otthontámogatásáról – itt vannak a részletek 6 hónapja
- Már az interjúra sem jönnek el - miért tűnnek el a kétkezi munkások? 6 hónapja
- Nincsenek nők és kisebbségek, csak fehér férfiak - ilyen lenne a munka világa? 6 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 6 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?