kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Ha már lélekben felmondtál

Nincs kedve már a munkahelyen dolgozni, de nem talált jobb állást? A korábbi lendület megkopott, most már csak a túlélésre játszik? Ha igennel felel a kérdésekre, akkor elképzelhető, hogy a lélekben felmondott kollégák táborát gyarapítja. Nem érdemes hosszú ideig ezzel a hozzáállással dolgozni, ugyanis az egészségét is kockáztathatja.

Péter fél éve fel akar mondani cégénél, ám egyelőre nem talált jobbat, így a lélekben felmondott munkavállalók számát gyarapítja. Pénzügyi elemzőként dolgozik, nem jön elő új javaslatokkal, csak a szükséges mértékben segíti a kollégák munkáját. Ha úgy látja, rossz irányba mennek a cég ügyei, nem szól bele, inkább kivárásra játszik.


Sok a lélekben felmondott



Péter nincs egyedül ezzel a hozzáállással. "Uniós szinten minden harmadik munkavállalónál megtalálhatóak a belső felmondás jelei: a kezdeményezőkészség hiánya, a kedvetlenség, pszichoszomatikus zavarok, súlyosabb esetben akár a depresszió is" - vázolta a helyzetet Kiss István tanácsadó szakpszichológus.

Valamivel kedvezőbb képet fest a hazai helyzetről a Hewitt Associates 2007-es Legjobb Munkahely Felmérésének eredménye. A kutatás a munkavállalók hét százalékát sorolja a lendületüket vesztett, míg szintén hét százalékukat a munkaadójukkal elégedetlen, lélekben már felmondott kategóriába.


Okok: unalmas feladatok, rossz főnök, merev struktúra



A belső, lélekben már eldöntött felmondás hátterében több tényező is állhat. A probléma oka egyeseknél személyes indok, így a például a helytelen pályaválasztásból fakadó személyes csalódottság, frusztráció. A cég szervezeti kultúrája, a társadalmi közeg is kiválthatja a kritikus állapotot. A munkavállaló individuális törekvései, a merev, túl erős kontrollt kiépítő cégkultúra, a döntési szabadság hiánya is erre sarkallhatja a munkavállalót. A barátságtalan vezetés, a munkahelyi team és a kedvezőtlen munkakörülmények ugyancsak komoly kockázati tényezőt jelentenek.


Gyakran a legjobb munkaerőnél telik be a pohár



A tanácsadó szakpszichológus elmondta: a lélekben felmondott munkatársak legfontosabb jellemzője, hogy úgy érzik: már semmi nem köti őket a céghez. Feladataik elvégzésekor takaréklángon égnek. Kezdeményezőkészségüket jócskán visszafogják, energiájukat már más célok érdekében tartalékolják. Mindezt úgy teszik, hogy a környezetük mit sem sejt abból, akár bármelyik percben készen állnának a távozásra.


A kiégéssel rokonítható



A belső felmondás folyamata többnyire apró lépésekben ér el a végkifejletig, amikor is a közvetlen munkakörnyezet felismeri: többé nem képesek a közös cél érdekében dolgozni. A lélekben felmondás állapota többnyire egy kiégési folyamat eredményeként jelentkezik.

Az érintettek rendszerint épp a kezdetben hatalmas lendülettel és odaadással dolgozók közül kerülnek ki. A szemmel látható változás mindössze annyi, hogy a korábban a fontos kezdeményezések élén állók szép csendben visszavonulnak, majd alámerülnek a dolgozók szürke tömegében. A céges előírásokat szinte aprólékos gonddal követik, viszont titkon csak a munkaidő végét várják. Ritkábban jönnek elő ötletekkel, kevesebbet beszélnek, kerülik a konfliktusokat és hajlanak mindenre igent mondani.


Konzultáljunk a főnökkel



A probléma megoldására nehéz általános receptet adni. Érdemes elemezni, miért aludt ki a tűz, majd az okokat a közvetlen vezetővel megbeszélni. Amennyiben nincs remény a változásra, akkor külsős tanácsadó segítségét is igénybe lehet venni vagy új kihívás keresésén kell dolgozni. Sok lélekben felmondott azt a hibát is elköveti, hogy fél pályázni, megmutatni magát az álláspiacon, mert tart az elutasítástól. Pedig lélekben felmondottként dolgozni veszélyes. Elhatalmasodhat ugyanis az értéktelenség érzése, az önbecsülés hiánya, ami depresszió kialakulásához is vezethet.

Takács Gabriella
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Feketén foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk

Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját

A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk

35 milliót fizet az exférj volt feleségének a házasság alatt végzett házimunkáért

A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk