Munkát adnak a hátrányos helyzetű munkavállalóknak Nyírbátor környékén
Elhelyezkedési esélyt teremt nyolcvan hátrányos helyzetű munkavállalónak a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás, amely 2,7 milliárd forint értékű európai uniós támogatású fejlesztést valósít meg a környéken - jelentette be Simon Miklós, a szerveződés elnöke a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban.
Hozzátette: a betonelem-készítő, erdőművelő, kertész és parkgondozó szakmát tanulóknak 60 millió forintos költségből a gyakorlati oktatáshoz szükséges gépeket, illetve eszközöket is megvásárolták, amelyek egy létrejövő térségi, úgynevezett szociális szövetkezet vagyonát képezik majd a jövőben. Simon Miklós tájékoztatása szerint az érintett 80 hátrányos helyzetű embert Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírgyulaj, Nyírvasvári, Encsencs és Piricse tartós, sok éve munkanélküliséggel küzdő 800 álláskeresője közül választották ki.
Balla Jánosné, a nyírbátori kistérségi társulás korábbi elnöke, Nyírbátor MSZP-s polgármestere az MTI-nek elmondta: a 2,7 milliárd forint értékű fejlesztési programhoz pályázaton nyertek európai uniós és nemzeti forrást, s az érintett 20 környékbeli önkormányzatnak mindössze 5 százalékos önerőt kell biztosítani a program megvalósításához.
A fejlesztés térségi és helyi közösségi beruházásokat egyaránt tartalmaz, amelyek elsősorban a foglalkoztatást javítják majd a kisrégióban.
A Nyírbátori Ipari Parkban például 400 millió forintos költségből szeptember végére lesz kész egy 1.500 négyzetméteres inkubátorház, ahová kezdő kis- és közepes vállalkozások települhetnek be, amíg működésük meg nem erősödik saját telephely kialakításához. Az ipari parkhoz épül 150 millió forintos költségből egy kerékpárút is, amelyet várhatóan még az idén átadnak. Nyírvasváriban és Piricsén két új szociális gondozó központ építése teremtett munkahelyeket.
Folyamatban van a közösségi közlekedés fejlesztése is a kistérségben, összesen 123 autóbuszmegállót és várót újítanak fel, hogy a munkahelyekre ingázók korszerű körülmények között utazhassanak. A munkaerő-piaci képzést pedig a települési iskolák modernizálásával segítik elő, egy nyírbátori és a nyírvasvári oktatási intézményt már felújították, míg Penészleken és Nyírpilisen még tartanak a munkálatok.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A dél-és kelet-európai országok állampolgárai általában több időt töltenek munkával, az Egyesült Királyság és Spanyolország az uniós átlag felett teljesített. Teljes cikk
Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti... Teljes cikk
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-bejegyzésében kiállt a MÁV-csoport dolgozói mellett, elismerve a magyar vasút számos... Teljes cikk
- Túl a zsebpénzen - a diákmunka már nem az, ami régen volt 5 napja
- Bejelentették: mérnöki nagyhatalommá tenné Magyarországot ez az új beruházás 6 napja
- Akik nyugdíj mellett is dolgoznak: brutális különbségek az EU-ban 6 napja
- Munkaerőhiány? Itt a rejtett 400 ezres tartalék - digitális, rugalmas, elérhető 6 napja
- Kevesebb legyen a munkaszüneti nap? Így növelnék a gazdaság teljesítményét 7 napja
- Az álláskeresők szerint képzési hiány van, nem pedig készséghiány 2 hete
- Egyre többen vannak, akik a szabadságuk alatt sem tudnak elszakadni a munkától 2 hete
- Felszólították a németeket: dolgozzanak többet és hatékonyabban 2 hete
- Rövidítene a munkanapokon két közép-európai ország - forradalmi lépés vagy gazdasági öngól? 3 hete
- A vezetők rejtett fegyvere: így alakítják át a munkahelyeket a túlélésért 3 hete
- Mégsem lesz miniiskola az ovikban? – ezt kell tudni az új kötelező fejlesztésről 3 hete