kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Továbbra is önfenntartó a Diákhitel Központ Zrt.

A hallgatói hitelrendszert működtető Diákhitel Központ Zrt. 2001. évi indulásától 2010. december 31-éig összesen mintegy 304 ezer fő részesült hallgatói hitelben - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.

A Társaság 2010-ben összesen bruttó 22 milliárd forint összegben folyósított hitelt, ennek jelentős részét márciusban és októberben. Az indulástól 209 milliárd forintot meghaladó hitelösszeg került folyósításra, a mérleg fordulónapján - az eszközök 96 százalékát alkotó - Diákhitel állomány összege meghaladta a 227 milliárd forintot. A Diákhitel Központ Zrt. 2010-ben 9 millió forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el, 237,24 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett.

A Diákhitel Központ mérlegfőösszege 2010. december végén megközelítette a 237,24 milliárd forintot. A társaság saját tőkéje december végén mintegy 2,3 milliárd forint volt. Az állami tulajdonú Diákhitel Központ speciális hitelezési tevékenységet végez, az alapítói elvárásoknak megfelelően nyereségcél nélkül működik. A Társaság mérleg szerinti eredménye 2010-ben -9 millió forint, amelyet az alaptevékenységhez nem kapcsolódó - számviteli értelemben az egyéb ráfordítástételek közé sorolt - kiadások okoztak. A veszteség jelentős részét a kolontári vörösiszap károsultak javára felajánlott támogatás eredményezte.

A Társaság a magyar hallgatói hitelrendszer modellje alapján teljes mértékben piaci finanszírozású, így a működéséhez szükséges forrásokat a pénz- és tőkepiacokról vonja be. 2010-ben a Társaság adósságportfoliója nettó 19,8 milliárd forinttal nőtt, az ezen felül szükséges finanszírozási igényeit a saját bevételeiből, azaz ügyfelei befizetéseiből fedezte, így részben önfinanszírozó módon működött. 2010-ben az ügyfelektől visszafizetésként befolyó pénzáramlások 91,5 százalékában fedezték az új hallgatói hitelfolyósításokat.

A hallgatói hitelrendszer hosszú távú stabilitásában meghatározó szerepet játszik a hitelkockázatoknak, és az ügyfelek törlesztési fegyelmének alakulása. A hallgatói hitelportfolió minőségét a Társaság rendszeresen független külső aktuárius szakértővel ellenőrizteti, a hallgatói hitelkamat kockázati prémium kamatelemére, illetve a tartalékolás mértékére az aktuárius tesz javaslatot. A 2009. évi adatok alapján kalkulált 2010. évi eredmények javulást mutattak a Társaság kockázati kitettségében.

Alapvetően a 2009. második félévében csökkenő forrásköltségek eredményeképpen a Társaság 2010. január 1-jével 100 bázisponttal, 9,50 százalékra mérsékelte a hallgatói hitelek kamatát. 2010 első félévében a forrásköltség kamatelem tovább csökkent, illetve a kockázati prémium alacsonyabb szinten került megállapításra, amely együttesen további 100 bázispontos vágást tett lehetővé a diákhitelek kamatában, amely így a pénzügyi év második hat hónapjában a működés kezdete óta legalacsonyabb, 8,50 százalékos mértékű volt.

2010. június 17-étől a Diákhitel Központ Zrt. felett a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja. 2010-ben a Magyar Fejlesztési Bank által biztosított, a korábbi években teljesen kihasznált forrásállomány 70 milliárd volt, az év során MFB hitelfelvétel nem történt. A Magyar Fejlesztési Bank és a Társaság nyilvános kötvényprogramja mellett a forrásszerzés harmadik jelentős pillére az Európai Beruházási Bank. 2010. október 7-én újabb, 38 milliárd forintos keretszerződést kötött a Diákhitel Központ Zrt. az Európai Beruházási Bankkal (EIB) a magyar hallgatói hitelrendszer finanszírozására vonatkozóan. Az 6 éve tartó stratégiai együttműködés során, az EIB már két alkalommal biztosított hitelkeretet a Diákhitel Központnak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk