Béren kívüli juttatás: mely vállalatok élnek vele leginkább?
Négyből három dolgozó kapott béren kívüli juttatást 2011 első félévében. A Workania állásportál felméréséből kiderül, a legtöbb juttatást a külföldi magántulajdonú cégek adják, az állami cégekkel szemben náluk a rugalmas munkaidő vagy a mobiltelefon is népszerű juttatás. Ez mellett megállapítható, hogy a hierarchia csúcsa felé haladva bővülnek a juttatások.
A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu oldal legutóbbi felmérésének fókuszában a magyarországi munkáltatók által nyújtott béren kívüli juttatások voltak. A felmérésben önkéntesen és anonim módon résztvevő 80 ezer munkavállaló adatai szerint 2011 első félévében a dolgozók mintegy háromnegyede részesült valamilyen juttatásban.
Legnépszerűbb az étkezési utalvány
A munkáltatók leggyakrabban meleg étkezési utalványt biztosítanak munkavállalóiknak a havi jövedelmet kiegészítendő juttatásként, de a válaszadóknak csak kevesebb, mint a fele, 46 százaléka számolhat ezzel. Hideg étkezési utalványt a dolgozók 9 százaléka kapott.
Üdülési csekket a munkavállalók 16 százaléka kapott az első, és 15 százalékuk a második negyedévben. A vállalat által biztosított mobiltelefont magáncélokra a felmérésben részt vevők 15 százaléka használhatta az első, és 16 százalékuk a 2. negyedévben. A munkaidő rugalmas alakításával a munkavállalók 16 százaléka élhetett az első három hónapban, 17 százalékuk a második negyedévben. Helyi utazási bérletet a munkavállalók 15 százaléka kapott az első félévben. Ingyenes italellátásban az alkalmazottak 11 százaléka részesült az év elején, a második negyedévben 13 százalékuk. A munkaadó által szervezett hétvégi rendezvényeken, akciókon a felmérésben részt vevők kevesebb, mint 3 százaléka vett részt. Sport-és kulturális juttatásban a munkavállalók mindössze 1-2 százaléka részesült.
"Felfelé" bővülnek a juttatások
Minden juttatással kapcsolatban megállapítható, hogy a hierarchia csúcsa felé haladva bővülnek a juttatások. Míg a szakképzett alkalmazottaknak csupán 4 százaléka vesz részt a vállalat által finanszírozott képzéseken, a középvezetők 5, a felsővezetőknek pedig 8 százaléka bővítheti ismereteit a vállalat költségére. A rugalmas munkaidővel is a vállalat vezetői élhetnek leginkább: az adminisztratív alkalmazottak 10 százaléka, a középvezetők 22 százaléka, felsővezetők 35 százaléka dolgozik rugalmas beosztásban. Vállalati mobiltelefont a középvezetők harmada (34 százalék), a felsővezetőknek több mint a fele kap (52 százalék).
A Fizetesek.hu adatai szerint a felsővezetők harmada kap notebook-ot és szolgálati személygépkocsit munkaadójától. Mindegyik pozíciószinten a meleg étkezési utalvány a leggyakoribb juttatás. Az arányok azonban változnak: a segédmunkások és szakképzett alkalmazottak harmada, az adminisztratív alkalmazottak 40 százaléka, a közép- és felsővezetők több mint fele részesül ebben a juttatásban. Érdekes adalék, hogy a segédmunkások fele, az adminisztratív alkalmazottak 70 százaléka, a felsővezetők 89 százalék részesült bármiféle juttatásban az év első felében.
Cégtulajdon szerinti összehasonlítás
A legtöbb juttatást a külföldi magántulajdonú cégek adják, hiszen az alkalmazottaik 90 százaléka részesül béren felüli juttatásban, míg az állami tulajdonú cégek alkalmazottainak háromnegyede, a belföldi magántulajdonú cégek esetében a munkavállalók 65 százaléka kap juttatást.
Érdekesség, hogy míg az állami cégeknél a rugalmas munkaidő (8 százalék), a mobiltelefon (7 százalék), az ingyenes italellátás (5 százalék) és a notebook (3 százalék) a kevésbé gyakori juttatások közé tartozik, addig a külföldi vállalatok esetében ezek a legnépszerűbbek (21, 24, 18 illetve 14 százalék).

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 4 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Céges kerékpárflottával is fel lehet lépni az ingázás okozta stressz ellen 2 hónapja
- Temetési segély 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- Megállapodás a Tescónál - ennyivel nőnek a bérek és a cafeteria 4 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja
- Rekord: ekkora összeg érkezett 2023-ban a SZÉP-kártyákra 4 hónapja