kapubanner for mobile
Szerző: Kovács Zita
Megjelent: 14 éve

Drogoznak és isznak a munkanélküli fiatalok

Tíz munkanélküli fiatal közül egy alkoholista vagy drogos lesz, s az egyre növekvő elvárások konfliktusokat okoznak köztük és szüleik között, derül ki egy nemrégiben készült brit kutatásból - írja a Personnaltoday.com.

A munkanélküliség az emberek 10 százalékánál alkoholizmushoz vagy drogozáshoz vezet, márpedig a válság miatt rengeteg fiatal nem jut munkához.

Több mint kétezer 16 és 25 év között fiatalt kérdezett meg felmérésében a The Prince Trust nevű szervezet. Kiderült, hogy a munkanélküli fiatalokból álló úgynevezett vesztes generáció sokkal rosszabb helyzetben van mind az egészségügy, mind a társasági és a családi élet terén is. Azokról az emberekről készült a felmérés, akik 2009 októbere előtt voltak munkanélküliek, számuk az Egyesült Királyságban majdnem eléri az egymilliót.

11 százalékuk azt mondta, hogy az állástalanság miatt narkotikumokhoz vagy alkoholhoz nyúlt, míg 25 százalékuknál a munkanélküliség feszültséget okozott köztük és családtagjaik között. 28 százalékuk szerint az állástalanság miatt kevesebb lett a feladatuk, 6 közül egynek pedig egyáltalán nincs mit csinálnia.

Magányos, elutasított, elveszett, kétségbeesett - ezekkel a szavakkal jellemezték lelkiállapotukat a munkanélküli fiatalok. Az állástalanság rossz hatással van az önbecslésükre, az érzelmi stabilitásukra és az általános közérzetükre. Minél hosszabb ideig munkanélküliek, annál valószínűbb, hogy megsérül a lelkiviláguk. Ezek a munkanélküli fiatalok szégyellik magukat, és úgy érzik, elutasítják, nem szeretik őket. Gyakran ezek a maradandó hegek később be sem forrnak.

Sajnos úgy néz ki, hogy egyre több depressziós és tehetetlen generációt látunk majd, akik egyre kevésbé találnak munkát és egyáltalán nem jellemzi őket a kitartás - vélik a tanulmány szerzői. Azt gondolják, hogy a munkanélküliség problémáját elintézhetik a munkanélküli segéllyel - nyilatkozta Martina Milburn, a The Prince Trust vezérigazgatója. Az érzelmi hatások a fiataloknál jelentősek, hosszan tartóak és visszafordíthatatlanok. Most kell ennek a generációnak az elkallódását megakadályoznunk, még mielőtt túl késő lesz - figyelmeztetett.

A munkanélküliség hosszú és lefelé húzó spirálja következtében a fiatal embereknek komoly mentális egészségügyi problémái alakulnak ki, szenvedélybetegek lesznek (alkoholizmus, drogozás), hajléktalanokká válnak.

A fiatalok 15 százaléka szerint az életük egyre hiábavalóbb lesz, míg ez a szám a munkanélküliek között a 42 százalékot is eléri. Három állástalan közül egy rosszkedvű vagy depressziós, derül ki a tanulmányból. Tíz fiatalból egy még alig vagy sose volt szerelmes, ez az arány a nem dolgozók között 15 százalék.

A mostani fiatal generációt azért nevezik elveszettnek, mert a hatások, melyek érik őket, nagyon erőteljesek és tartósak, a boldogságra és az egészségre sokkal jobban hatnak bárminél, akár ha a munkabért vagy a munkával való elégedettséget nézzük - olvasható a tanulmányban. A diplomások elöntik a munkaerőpiacot, így akik kevésbé képzettek, háttérbe szorulnak, s akiknek semmilyen tapasztalatuk vagy végzettségük sincs, azok teljesen távol kerülnek a munkától. Néhányan még egyáltalán nem dolgoztak, mások pedig még nem dolgoztak eleget ahhoz, hogy kiderült volna, mihez is értenek leginkább.

Ezek a fiatalok mégsem elveszettek, csupán még nem fedezték fel őket. Rengeteg felfedezetlen tehetség van, s a munkaadók dolga, hogy rájuk találjanak. Az ő dolguk, hogy különböző szervezetek segítségével visszafordítsák ezeket a káros érzelmi és pszichológiai folyamatokat.

Habár sok fiatal boldog, sokan vannak, akik sokszor stresszesek és depressziósak - írják a felmérésben. Néhányan csak apró célokat tűznek ki vagy pedig teljesen céltalanok. Kiderült, hogy a válság tavaly a fiatalokat sújtotta legjobban. A felmérés ugyanakkor nemcsak kimondottan ezzel a generációval foglalkozik, hanem azzal a ténnyel is, hogy egyre inkább növekszik a munkanélküliek és a képzetlenek száma.

A válság következtében azok a fiatalok, akik most végezték a középiskolát, a főiskolát vagy az egyetemet, egy rendkívül zárt munkaerőpiaccal találták magukat szemben, s ez évtizedeken keresztül így maradhat - olvasható a tanulmányban.

Be kell fektetnünk ezekbe a fiatalokba, újra kell építenünk önbecsülésüket, hogy biztosak legyünk abban: a mai világ munkanélkülisége nem válik a jövő munkaképtelenségévé, és hogy nem fogunk elveszteni egyetlen felfedezetlen generációt sem - figyelmeztetett Milburn.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Komáromi akkumulátorgyár: nem volt veszélyes anyag, nem tudják, miért fájt a fejük a kórházba került dolgozóknak

Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk

Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa

Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk

Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk