kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Így csökkenthető a rehabilitációs hozzájárulás létszámbővítés nélkül

A rehabilitációs hozzájárulással kapcsolatos előlegek és az éves hozzájárulás különbözetét az adóévet követő év február 25-ig kell megfizetni. Sok cégnek azonban még mindig nem sikerült megtalálnia a megoldást a megváltozott munkaképességű munkatársak foglalkoztatására, pedig egy megfelelő átvilágítási program révén nem is feltétlenül szükséges a létszámbővítés.

A megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élők foglalkoztatási rehabilitációja az utóbbi időben kiemelt szerepet kapott a foglalkoztatáspolitika területén, amelyet az állam különböző programokkal, kedvezményekkel is segít, annak érdekében, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása ne csak az állami felelősség vállalásban merüljön ki.

Jelenleg a megváltozott munkaképességűek számát Magyarországon csak becsléssel lehet megállapítani, az előző népszámlás adataira támaszkodva a lakosság kb. 10 százaléka él tartós betegséggel vagy fogyatékossággal, közülük is mindössze 13-15 százalékuk dolgozik. 2012. október végéig 50 ezer ember felülvizsgálata történt meg, akiknél az egészségügyi-állapot mértéke alacsonyabb, mint 60 százalék. A vizsgálaton résztvett betegek döntő többsége keringési rendszer, pszichiátriai vagy mentális, mozgásszervi és daganatos megbetegedéssel váltak megváltozott munkaképességűekké.

A jól terhelhető és könnyen beilleszthető jelölteket megtalálni még a kiválasztással foglalkozó szolgáltató cégeknek is kihívást jelent. -Megközelítőleg tízszer annyi interjúztatott jelöltből lehet egy, a pozícióra megfelelő munkatársat kiválasztani, mint egy átlagos kiválasztási folyamatban, hiszen speciális ismeretet és tudást igényel az interjúztató részéről; a szakmai pályaút, az önellátási képesség, az egészségügyi állapot, a foglalkozás egészségügyi tényezők és szakorvosi dokumentációk részletes ismerete mellett az adatvédelmi szabályokkal és nem utolsó sorban a támogatási, pályázati rendszerrel is tisztában kell lennie. - számolt be tapasztalatairól Balog Lajos, a Kelly Services Hungary Kft., rehabilitációs üzletágának vezetője. Ráadásul a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályi háttér bonyolult, hivatkozások sokaságával és értelmezési nehézségekkel, több jogágat érintve.

Több olyan megoldás is létezik, amelyek révén elkerülhető a létszámbővítés

A megfelelő szakmai tanácsadás és a belső átvilágítás során a meglévő dolgozók "átvizsgálásával", jól kidolgozott folyamatok révén is megtalálhatóak a már megváltozott munkaképességű státuszban lévő dolgozók. A "try and hire" konstrukció pedig az óvatosabb HR-sek és vezetők számára ad lehetőséget, hogy "kockázat" nélkül ismerje meg az adott megváltozott munkaképességűek munkavégző képességét, majd beválás esetén saját állományba vegye a dolgozót.

-Az idei évben több olyan ügyféllel is találkoztunk, akiktől először megváltozott munkaképességű munkavállalók közvetítésére kaptunk megbízást, de a belső átvilágítási és tanácsadási programunk révén a már meglévő munkaerő-állományban is találtunk megfelelő létszámú megváltozott munkaképességű munkatársat, illetve adminisztrációs hibákat is sikerült feltárnunk, így nem csak az új munkatársak felvételét és a rehabilitációs hozzájárulás megfizetését kerülték el megbízóink, de az év végi adóbevallás során sem éri majd őket kellemetlen meglepetés a nem megfelelő adminisztráció miatt -mondta el Balog Lajos.

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése alóli mentesség mellett további előnyökkel is szolgálhat a cégek számára - az állami és Európai Uniós pályázati lehetőségek révén 100 százalékos bértámogatásban részesülhetnek a vállalatok, továbbá kedvezőbb elbírálást kaphatnak egyéb pályázatokon való részvétel esetén is. Az anyagi előnyök mellett nem elhanyagolható a cégek társadalmi megítélése sem; a diverzifikált szervezeti kultúra, a rugalmasabb vagy alternatív foglalkoztatási formák bevezetése mindenképpen erősíti a cég pozitív megítélését.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szinte másik világ: hol keresnek a legjobban és legrosszabbul a magyarok?

2025 első negyedévében a legmagasabb bruttó átlagkereset Budapest II. kerületében 1,16 millió forint volt, míg a legalacsonyabb a Cigándi járásban... Teljes cikk

Mennyit lehet keresni a banki és biztosítási szektorban? Mutatjuk az összegeket.

Nehéz pótolni a nagy tudással és tapasztalattal rendelkező szakembereket ezen a területen, így a bérköltéségek magasak, és a cégek törekszenek a... Teljes cikk

Kibírja ezt a költségvetés? - mutatjuk, mennyibe kerülnek a családi adókedvezmények

A kormány új családtámogatási intézkedései – köztük a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége – jelentős segítséget jelentenek a... Teljes cikk