Jövőre sem rúgható ki indok nélkül a dolgozó
Értesüléseink szerint lekerült a napirendről a Munka törvénykönyvének érdemi reformja: továbbra sem bocsáthatók el indoklás nélkül a munkavállalók, és várhatóan módosítják a munkaügyi perek illetékkötelezettségét. A vállalkozókat és munkavállalókat egyaránt érintő kérdésekben történt ma és tegnap informális érdekegyeztetés.
Globális trendek
Mint ismeretes, a kormányzat fölkérésére született, a Munka Törvénykönyvének megújításáról szóló tanulmányban rendkívül újszerű elemek voltak. A dolgozat egyik javaslata szerint például a kisebb cégek indoklás nélkül bocsáthatnák el dolgozóikat, egy másik szerint meg a Munka Törvénykönyvének nem kellene tartalmaznia a szakszervezetekre, üzemi tanácsokra vonatkozó szabályozást.
Az ülésén szóba került, hogy a globalizáció szerte Európában veszélybe sodorta azt az európai értékrendet, amelynek része egyébként a munkavállalók szociális biztonsága is. Az alkalmazkodási kényszer az uniót is az amerikai, kevés szolidaritási elemet tartalmazó modell felé tolja, s ezek a trendek természetesen hazánkat is érintik.
Munkaügyi perek szabályozása
Várhatóan módosítani fogják a munkaügyi perek illetékkötelezettséget előíró miniszteri rendeletet is.
Valószínű, hogy nem áll vissza majd a korábbi illetékmentesség, de különbséget tesznek majd per és per között, így egy többmilliós végkielégítésért folytatott per továbbra sem lesz illetékmentes. A témában további érdekegyeztető tárgyalások lesznek.
Ha az elképzelés megszilárdul, s az érdekegyeztető felek megegyeznek, a változás viszonylag gyorsan érvénybe léphet, hiszen csak rendeleti szintű szabályozásról van szó.
Szó esett a tárgyaláson arról is, hogy idén lejárt a hároméves megállapodás. Konkrét számok egy esetleges újabb megállapodással kapcsolatban nem hangzottak el, de a felek abban egyetértettek, hogy szükség lenne egy új egyezségre. Az egyeztetésen beszéltek a sztrájktörvényről is, itt a szakszervezetek szerint nincs szükség lényeges változtatásra. Minthogy kétharmados törvényről van szó, változásra itt amúgy sincs sok esély.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk
Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk
Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja