Közigazgatás: kiszervezték az informatikát
A Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központja (PMISZK) 3 éve jött létre, jelenleg 30 munkatárssal dolgozik, projektjei összértéke azonban meghaladja a 20 milliárd forintot.
A kiszervezés fontosságát az adja, hogy a közigazgatásban nem adott az a tudás, ami a projektek kivitelezéséhez kell, ráadásul az állandóan változó erőforrásigénnyel a hagyományos közigazgatási rendszer nem tud lépést tartani a létszám rugalmas alakításában - tette hozzá az elnökhelyettes.
Jelenleg 5 kiemelt fejlesztési projekt alkotja a központ fő feladatait: az Adóalany Centrikus Modell, az elektronikus fizetés, az Államkincstár Új Családtámogatási Rendszere, az Egyablakos Vámprojekt, illetve a legnagyobb projekt a Költségvetési Gazdálkodási Rendszer.
Szükséges, hogy a közigazgatási eljárást elejétől a végéig lehessen elektronikusan intézni - ennek a legfőbb pontja a fizetési rendszer kialakítása, erről másfél hete írták alá az 1,68 milliárd forintos szerződést - tette hozzá Szántó. A PMISZK létszáma nem lenne elég e projektek megfelelő menedzseléséhez, ezért a Programiroda általi kiszervezés rugalmassága a megoldás az elnökhelyettes szerint.
Napi Online
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kihívásokkal teli üzleti környezet ellenére közel harmadával, 5 milliárd forint közelébe tudta növelni árbevételét a Pensum Group 2023-ban. A... Teljes cikk
Magyarország a régióban Lengyelország és Románia mellett továbbra is a legvonzóbb célpontja az üzleti szolgáltató központoknak (BSC). 2023 nehéz... Teljes cikk
Januárról februárra 29 172-ről 31 665-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 2500-zal több az előző hónapnál, egy... Teljes cikk
- Új informatikai központot nyit a BMW - több ezer munkahely jöhet létre 3 hónapja
- Három cég a milliárdos bevételi sávban - változatlan a sorrend az élen a kiszervezett HR és bérszámfejtési szolgáltatásokkal foglalkozó legnagyobb cégek körében 3 hónapja
- Magasabb bérekért sztrájkoltak a közigazgatási hivatalok alkalmazottai a szomszédunkban 4 hónapja
- Kihirdették, mikor lesz a 2024-es közigazgatási szünet 6 hónapja
- Kacérkodsz a digitális nomád életformával? Így lehet utazva dolgozni 6 hónapja
- Aldi: magas képzettséget igénylő munkahelyek jönnek létre 7 hónapja
- Új munkahelyek: húszmilliárd forintos beruházást hoz a Stellantis 7 hónapja
- Ismét megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap: Magánszemélyek is pályázhatnak informatikai eszközökre 12 hónapja
- Megváltható-e pénzben a szabadság közigazgatásban? 13 hónapja
- IVSZ: szigorú előírások, magas megfelelési terhek hátráltathatják a mesterséges intelligencia fejlesztéseket 1 éve
- Hogyan befolyásolja a munkavállalói élményt a bérszámfejtés outsourcingja? 1 éve