kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Új adómentes béren kívüli juttatások - legálisak-e?

Jó hír a munkáltatóknak, hogy új béren kívüli juttatások jelentek meg a piacon. Bár itt is a klasszikus felállás érvényesül, tehát a cég terméket, szolgáltatást, kedvezményeket ad dolgozóinak, csak éppen adómentesen. De vajon leagális-e ez a megoldás? Fata László cafeteria szakértő megmondja.

A héten egy fiatal pár nyitott be hozzám, és új adómentes juttatási lehetőségeket kínáltak. Vajon van olyan juttatás, amit egy cafeteria tanácsadó sem használ, pedig megérné neki? A kedvcsináló után úgy tűnt, még csak nem is ismerem ezt a konstrukciót. Így kíváncsian hallgattam a bemutatót.

Bármit adómentesen

Az adómentes juttatásokra bemutatott lehetőség, amiből ezután kutatva többet is találtam a piacon látszólag annyira sem problémás, mint a ma már szinte mindenre költhető melegétel utalványok kiosztása. Laikus szemmel a legkedvezőbb lehetőségnek tűnik, és a hozzám érkező üzletkötők által bemutatott vásárlói lista alapján rengeteg munkáltató használja, köztük hivatalok is.

A bármit adómentessé tevő konstrukcióban egy közvetítő cég egy harmadik vállalkozás termékeit, szolgáltatásait, kedvezményeit viszi piacra. A munkáltató ezt megvásárolja a termék, egy kuponfüzet vagy utalvány formájában, melyről valami kevésbé megfogható számlát kap. Például marketing tanácsadás, hirdetés stb. Természetesen a munkáltató által kiadott összeget a vállalkozás költségeként szerepelteti a vásárló. Ezt követően munkáltató a kapott terméket, kupont, utalványt, kedvezményt kiosztja dolgozóinak.

Mondjuk a helyi fodrász 50 százalékos hajnyírási kuponját egy "tanácsadó cég" továbbértékesíti, aki a munkáltatónak kiállított számlájára már üzletviteli tanácsadást ír. Aztán a dolgozók megkapják az olcsó hajvágást, a munkáltató pedig költségként leírja az "üzletviteli tanácsadás" díját. Ráadásul az adminisztráció is egyszerűbb, mert még átvételi lapot sem kell aláíratni a dolgozóinkkal.

Szinte teljesen legálisnak tűnik ez a megoldás, legalábbis látszólag nem rejt veszélyeket. Lehet, hogy tényleg egy jól átjárható kiskaput talált ki valaki?

Adóriadó!

Mindenkinek azt javaslom, hogy kezelje óvatosan ezeket a kihagyhatatlan ajánlatokat. Tulajdonképpen itt sem történik más, mint a munkáltató, terméket, szolgáltatást, kedvezményeket ad a dolgozóinak. Ekkor bizony természetbeni juttatás valósul meg, még ha a vásárláskor valami álszámlát is kapott a cégünk. Mivel a kiadott fodrászati kupon, kerékpár javítás stb. nem élvez semmiféle kedvezményt a személyi jövedelemadóról szóló törvényben, így adóköteles természetbeni juttatásként kell majd közel 100 százalék adót fizetni utána.

Persze, ha titokban marad a juttatás kiadása, akkor adómentes lehet, de ennyi erővel a feketén vásárolt számlákkal kapcsolatban is képzelhetjük ezt, és mégsem számít majd legális megoldásnak.
Aztán, ha már én is láttam az értékesítőknél, hogy kik vásároltak ilyen juttatást, ha minden munkavállaló tud erről, hiszen kapott belőle, akkor irreális azt képzelni, hogy nem derül ki az adóhiány.
Ráadásul ebben az esetben egyértelműen meghatározható az is, hogy a munkáltató nem teljesítette az adófizetési kötelezettségét.

Fata László
www.cafeteriatrend.hu
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
SZÉP-kártya: így változtak a költések tavalyhoz képest

A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévben, mint tavaly - ismertette a Nemzetgazdasági... Teljes cikk

Mire költenek a SZÉP-kártyások? - így vásárolunk húsvétkor

A húsvéti időszakban kiemelt szerepet kapnak a SZÉP-kártyák, melyekkel egyebek mellett vendéglátóhelyeken, hotelekben is lehet fizetni. Tavaly és... Teljes cikk

Jutalom, bónusz, prémium - összefoglaló, amit ezekről a plusz juttatásokról tudni kell

A jutalom, a bónusz és a prémium olyan, az alapbéren felüli juttatások, amit a munkáltatók adhatnak a munkavállalók motiválása, a... Teljes cikk