kapubanner for mobile
Szerző: Szarka Dóra
Megjelent: 11 éve

Üzleti szimuláció: játék és látókörbővítés egyben

Egyre több vállalat kezdi felismerni az üzleti szimulációban rejlő lehetőségeket. Azzal, hogy a különféle üzleti döntéseket negatív következmények nélkül lehet tesztelni, a játék kockázatmentes tapasztalatszerzést tesz lehetővé. Emellett segíti a munkatársak rendszerorientált gondolkodását, és hozzájárul a komplex vállalati folyamatok megértéséhez is.

Az üzleti szimuláció gyors és hatékony tanulást tesz lehetővé a munkatársak számára. Gyarmathy Miklós, a ConAction egyik tanácsadója szerint az üzleti szimuláció különlegessége abban rejlik, hogy a tevékenységnek nemcsak a végeredményét látja a résztvevő, hanem lehetősége nyílik a teljes folyamat egészben történő áttekintésére és elemzésére, leegyszerűsítve ezáltal a kritikus, javítandó pontoknak a beazonosítását, és az adott helyzetnek megfelelő magatartás kidolgozását. Így az üzleti szimulációval lehetőség nyílik annak megvizsgálására, hogy az egyes vállalati döntések milyen hatást gyakorolhatnak az egész rendszerre nézve.

Vagyis a szimuláció során a munkavállaló amellett, hogy jobban megérti az üzleti tevékenységek mögött megbúvó összefüggéseket, és komplex, átfogó képet kap a vállalati működésről, a tapasztalatokat felhasználva, és a következetéseket levonva, egyúttal hatékony, az üzleti környezetben hosszú távon is életképes magatartási minták felismerésére, tudatosítására és "bevésésére" is sort keríthet, hiszen a játékkal felismerhetővé válhatnak a korábban berögzült, még mindig alkalmazott, ám már hatástalanná vált probléma-megoldási technikák.

A globális gondolkodást várják el a munkatársaktól

Gyarmathy Miklós tapasztalatai szerint a vállalatok a rendszerorientált gondolkodást várják el alkalmazottaiktól. Azok a jó munkatársak, akik felismerik a működés során ismétlődő mintákat, és az így kialakult magatartást integrálni tudják a vállalat egészébe, aminek eredményeként megvalósul az egységes működés. A tanácsadó hozzátette: emiatt fontos lenne, hogy a munkatársakra ne a "csőlátás" legyen jellemző. Az esetek többségében azonban a kollégák nem látják az egész képet, és ennek következtében nem értik az összefüggéseket.

Gyarmathy Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy természetesen figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a szervezeten belül a különböző területeken eltérőek a döntési preferenciák. Ezért fordulhat elő például, hogy az értékesítés, a pénzügy és marketing osztályok egymás ellen is dolgozhatnak. A tanácsadó úgy véli, manapság a munkatársak inkább csak az összefüggésekből származó egyes elemeket látják, de az eredmény létrehozásának folyamata nem mindenki számára világos. A szétaprózódott vállalati műveleteknek köszönhetően sokan nem ismerik fel, hogy a mindennapi tevékenységük hogyan illeszkedik bele a szervezeti munkafolyamatokba, és miképpen járulnak hozzá a vállalat eredményességéhez.

Szimuláció: a valóság leképezése kicsiben

A szimulációs játékok és a valós helyzetek között igen nagy a párhuzam. Üzleti szimulációkat rendszeresen vezető Gyarmathy Miklós abban látja ezen játékok legnagyobb hasznát, hogy segítségükkel nem éles szituációban, szinte kockázat nélkül lehet gyakorolni különféle, a valós működés során is előforduló üzleti helyzeteket, valamint közösen lehet levonni a játék során keletkezett tanulságokat. Így elkerülhetővé válnak a szervezetre nézve káros és visszafordíthatatlan hatások.

Mivel az üzleti játékok többféle területre, problémakörre fókuszálnak, bővül a résztvevők látásmódja, hiszen több oldalról, több "szemüvegen keresztül" is lehetőségük van megvizsgálni egy adott helyzetet. A játékok során a valóság kicsiben való leképezése miatt pedig az "aha-élményekre" gyorsított tempóban kerül sor. Mindezek mellett a közösen megélt élmények javítják a kollégák közötti személyes és munkakapcsolatokat, hiszen a szimuláció komoly megmérettetés és szórakozás is egyben.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz

Nem csak a pénz számít - a vállalatok folyamatosan dolgoznak azon, hogy különböző, béren kívüli motivációs eszközökkel is javítsák a... Teljes cikk

Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők

Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk

A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk