kapubanner for mobile

Mélyvíz: biztosítót igazgattak a diákok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több mint 120 csapat jelentkezett arra az üzleti szimulációs versenyre, amelyet az NN Biztosító és az EcoSim szervezett diákok és frissen végzett közgazdászok részére. Az innovatív, a valós körülményeket a lehető leghűbben visszaadó versenyen a résztvevőknek egy biztosító vezetőjeként kellett helytállniuk, több szempontnak is megfelelve a társaság irányítása során.

Az InsuRace üzleti szimulációs versenyben diákok feladata az volt, hogy a megadott paraméterek alapján a lehető leghatékonyabban és legsikeresebben menedzseljék saját biztosítótársaságukat. A cél a piacvezetői pozíció, amit helyes stratégiai döntésekkel érhettek el: a profit mellett pedig a piaci részesedést is fontos tényezőként vette figyelembe a zsűri a végső helyezéseknél.

A versenyt a vártnál is erősebb érdeklődés övezte: a megmérettetésre több mint 120 csapat jelentkezett. A döntőn nem csak szimulációval kapcsolatos feladatokat kellett a versenyzőknek megoldaniuk, de esettanulmányokat is ki kellett dolgozniuk, melyeket az NN Biztosító felsővezetői értékeltek ki. A szoros versenyből a Budapesti Corvinus Egyetem „Adatvédelmi Nyilatkozat” nevű csapata került ki győztesként, tagjai Szabó Luca, Orbán Dániel és Fehér Krisztián.

„Az InsuRace program célja, hogy közelebb hozza a biztosítási szakmát a következő generációhoz: mindezt úgy, hogy a csapatok a gyakorlatban tehetik próbára tudásukat. Biztosak vagyunk abban, hogy a versenyen résztvevő többszáz fiatal másképpen áll majd a biztosítási területhez az InsuRace után, és sokan döntenek úgy közülük, hogy tanulmányaik befejeztével a pénzügyi, illetve a biztosítási szektorban helyezkednek el” - nyilatkozta Tóth Lajos, az NN Biztosító HR igazgatója. Hozzátette: az InsuRace számukra kitűnő eszközt jelent ahhoz, hogy felkeltse a pályakezdő fiatalok érdeklődését, hiszen - mint mindenhol - a megfelelő utánpótlás építésének a biztosítási szektorban is óriási a szerepe.

„A visszajelzések alapján a szimulációs szakmai tréningmódszer népszerű a résztvevők körében, mivel játékos, interaktív, learning by doing módon tanulnak a játékosok” - mondta Orova Balázs, az EcoSim szakértője. Hozzátette: a résztvevők motivációja erős, hiszen csapatban, közös célokért, játékos versenykörnyezetben dolgoznak, felsővezetői szerepben, ami általában új nekik, ezáltal az egész érdekes kihívást is jelent számukra.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek