Hiány van képzett munkaerőből a Nyugat-Dunántúlon
A szakképzett munkaerő hiánya jelent leginkább problémát a Nyugat-Dunántúlon, ezért a képzési támogatásokra többet fordítanak a régióban - közölte a régiós munkaügyi tanács zalakarosi ülése után a nyugat-dunántúli munkaügyi központ főigazgatója.
A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója beszámolt arról is, hogy mintegy 30 millió forintból rendeznek pályaválasztási kiállításokat a régió három megyéjében. Októberben és novemberben Győrben, Sopronban, Szombathelyen és Zalaegerszegen mutatják be a 7-8. osztályosoknak és szüleiknek azokat a szakmákat, amelyekre biztosan van kereslet.
Az MTI kérdésére Kiss Ambrus elmondta: az ország nyugati részén ugyanazok a hiányszakmák, mint Európa nyugati felében. Leginkább fémipari és építőipari szakmunkásokra lenne szükség, de a hiány oka az alacsony munkabérekben is keresendő - tette hozzá. Biztatóak ugyanakkor a kilátások a befektetések oldaláról, mégpedig a sármelléki repülőtér és az M7-es autópálya vonzása miatt. Nagykanizsa közelében például esélye van egy, akár kétezer embert is foglalkoztató beruházás letelepedésére, Zalaszentivánon heteken belül ipari park építése kezdődik, Sármelléken pedig október közepétől 100 embernek munkát adó cég kezdi meg a működését és a repülőtér kapcsán további nagyberuházások is várhatók - közölte a főigazgató.
Ujvári Károly a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács soros elnökeként arról számolt be, hogy az év elején megalakult - a korábbi megyei tanácsokat felváltó - szervezet konzultatív testületek létrehozását kezdeményezte. A regionális kirendeltségek mellet működő grémiumok a további egyeztetéseket segítenék a munkaerőpiac szereplői, így a munkaadó, a munkavállalók és az önkormányzatok között.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 3 hete
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 4 hete
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt 1 hónapja
- Rekordév után osztalékot fizethet a Pensum Group, 2024-ben további növekedés jöhet 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 1 hónapja