kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Átadták a civil társadalom Oscarjait

Megható és humorral tűzdelt rendezvény keretében harmadjára adták át a civil szektor legrangosabb elismeréseit. A NIOK Alapítvány nevéhez fűződő Civil Díjat ebben az évben több mint 200 civilszervezeti képviselő, civil barát és vállalati partner jelenlétében osztották ki. A MagNet Bank által immár harmadik éve támogatott Civil Díj célja, hogy minél szélesebb körben hívja fel a figyelmet a társadalmi szervezetek nélkülözhetetlen munkájára és egy felemelő gálaesemény keretében visszacsatolást nyújtson elért sikereikre.

A civil szféra erejét és elhivatottságát az a tény is alátámasztja, hogy rekord mennyiségű: szám szerint 117 projektet neveztek a 7 szakmai kategóriában meghirdetett pályázatra. A felkért szakmai zsűri tagjai közt többek közt a KPMG, a Bridge Budapest, a MagNet Bank és a Nők lapja Café képviselte a forprofit szektort, a zsűrit nonprofit oldalról pedig az Ökotárs Alapítvány, az Ökumenikus Segélyszervezet, az Önkéntes Központ Alapítvány, a NIOK Alapítvány és a társszervező Civil Iránytű képviselői alkották.

Már a szervezetek elődöntőbe, majd a döntőbe választásával is komoly feladatot kapott a zsűri, míg a győztes kiválasztását kivétel nélkül minden zsűritag a „lehetetlen küldetés” kategóriájába sorolta.

A civil szféra ezerarcúságához híven, az idei évben is változatos volt a paletta: gyermek jogvédelemmel foglalkozó, a természetvédő, állatvédő valamint szociális vagy társadalmi problémára választ kereső szervezetek mutatták be akcióikat. A nyertesek sorát a tinédzserek szexuális egészségével foglalkozó mobil applikáció (Hintalovon Alapítvány-YELON), a matematikát a fiatalok körében népszerűsítő program (A Matematika Összeköt Egyesület- MedveMatek) és a mozgássérültek akadálymentes közlekedését ( Rehab Critical Mass Alapítvány- Teljes Értékű Metrót Akció), valamint a integratív edzőterem létrehozására adományt gyűjtő (SUHANJ! Alapítvány-Ne intézd el egy lájkkal!) színesítette.

A nyolcadik díj sorsáról a döntőbe jutott projektek közül a közönség szavazott.

A MagNet Bank főtámogatóként büszkén és hálatelt szívvel ad hírt a nyertesekről, akik emberfeletti energiákat és sok esetben több tízezres tömegeket mozgósítva dolgoztak egy élhetőbb és igazságosabb világ megteremtésén a 2017-es évben:

Legsikeresebb érdekérvényesítési projekt - Rehab Critical Mass Alapítvány, #téma -Teljes Értékű Metrót Akció
Legnagyobb hatású projekt - Hintalovon Alapítvány - YELON
Legígéretesebb új szervezet - Érintettek Szülői Egyesület a Daganatos, Leukémiás és Gyógyult Gyermekekért
Legjobb adománygyűjtő kampány - SUHANJ! Alapítvány - Ne intézd el egy lájkkal!
Legjobb kommunikációs kampány - Jobb Veled a Világ Alapítvány - Énekelj a Földért!
Legjobb együttműködés - Janka Tanya Nonprofit Kft. - Kéz a kézben a sérültekért
Legjobb civil akció - 13 állatvédő civil szervezet összefogása (1. Állatmentő Szolgálat Alapítvány, 2.Bogáncs Zalaegerszegi Állatvédő Egyesület, 3.Morzsa Állatvédelmi Alapítvány, 4.Uszkárokért Állat és Természetvédelmi Egyesület, 5.Zseton Állatvédő Egyesület, 6.Noé Állatotthon Alapítvány, 7.Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület, 8.Vahur Ajka és Térsége Állatvédő Egyesület, 9.Ebremény Kutyavédő Egyesület, 10.Csivava Fajtamentő Egyesület, 11.Rex Kutyaotthon Alapítvány, 12.Állatvédők Vasi Egyesülete, 13.”Állat és Ember” Állat- és Természetvédő, Kulturális és Szabadidő Egyesület) - A söjtöri szaporítótelep felszámolására

A közönségdíjat a 13 állatvédő civil szervezet összefogása nyerte. A MagNet Közösségi Ház különdíját a Matematika Összeköt Egyesület kapta.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak

A digitalizáció nem csak a pénzügyi világot alakította és alakítja át, de többek között a karitatív szervezetek munkáját is hatékonyabbá... Teljes cikk

ESG-intézkedések - ilyen különbségek vannak a kkv-k és a nagyvállalatok között

A vállalatok nagy többsége szerint az ESG a jövőben rendkívül vagy nagyon fontos lesz üzleti működésük szempontjából – mutat rá a BDO... Teljes cikk

Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá

A hazai cégek elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás (CSR) tekintetében, de távol vannak attól, hogy valódi megoldásokat nyújtsanak a... Teljes cikk