kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Csökkent a közmunkások száma

A Belügyminisztérium adatai szerint februárban a közmunkások átlagos létszám 117 831 fő volt, ami 2018 februárjához képest 23,6 százalékos csökkenés. Ennél alacsonyabb adatot utoljára 2014 májusában mértek - írja a Világgazdaság.

A Világgazdaság emlékeztet tartósan azonban a közmunkaprogramok 2013-as felfuttatása óta nem voltak ilyen kevesen a rendszerben.

Idén februárban 4953 fő lépett be a közmunkaprogramba, a kilépők száma drasztikusan visszaesett.

A 117,8 ezer közmunkásból 55 ezer dolgozik a hosszú távú programokban. A jelenleg közmunka programban résztvevők közül 22,9 ezren Borsodban, 21,5 ezren Szabolcsban dolgoztak, a közmunka szempontjából a harmadik legfontosabb megye Hajdú-Bihar volt, ahol 11 ezer főt regisztráltak.

Világgazdaság
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk