kapubanner for mobile

1,2 millióan tartoznak az APEH-nak

Az APEH az előző évinél mintegy 200 ezerrel több, 1 millió 180 ezer olyan magánszemély részére küld ki folyószámla értesítést, akiknek a számla egyenlege meghaladja az 1000 forintot - mondta Polgár Péter, az APEH elnök-helyettese csütörtökön sajtótájékoztatóján.

Az adóhatóságnak évente egyszer kell értesítenie azokat az adózókat, akiknek az előző naptári évre késedelmi pótlékot, illetve folyószámlájukon valamilyen adónemben legalább 1000 forintos tartozás vagy túlfizetés mutatkozik. A folyószámla értesítések mintegy 50 százalékát már kipostázta az adóhivatal, a késedelmi pótlék felszámolásával érintett 658 ezer magánszemély közül 548 ezren kaptak folyószámla értesítést.

A bevallásukat elektronikus úton benyújtó magánszemélyek nem kapnak folyószámla értesítést, közülük a 194 ezer késedelmi pótlékkal érintett adózó a hivatal értesítését elektronikus tárhelyére kapja meg. Az APEH elnök-helyettese hangsúlyozta, hogy az adózok minden adózással kapcsolatos kötelezettsége megtalálható az egységes adózási folyószámlán, miután 2007. január 1-je óta az illeték kötelezettségeket is feltüntetik a számlákon.

Varga Katalin, az APEH szakigazgatója a sajtótájékoztatón arra kérte az adózókat, hogy a folyószámla értesítéssel kapcsolatos kifogásaikkal írásban forduljanak az adóhatósághoz, mivel a problémák megoldásához a legtöbb esetben nem elegendő az egyszeri, személyes ügyfélszolgálati találkozás. A könnyebb ügyintézés érdekében az adózók hivatalos észrevételi nyomtatványt tölthetnek le az APEH honlapjáról - fűzte hozzá.

Az adóhatóság 2007-ben összesen 145,6 milliárd forintot illetékbevételt szedett be, melyből 62,8 milliárd forintot az önkormányzatok, 82,8 milliárd forintot pedig a központi költségvetés számára utalt át. Az APEH által felosztott illetékbevétel 2008. első nyolc hónapjában 116,4 milliárd forint volt, ami 25,3 milliárd forinttal több, mint az előző év hasonló időszakában. Az önkormányzatok illetékbevétele 50,1 milliárdot forintot, a központi költségvetésé 66,3 milliárd forintot tett ki 2008. január-augusztusban.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek