kapubanner for mobile

10 órás munkarend: mit tehet a dolgozó?

Nem sokat tehet a munkavállaló a Miniszterelnökséggel szemben, ha nem tetszik neki a módosított munkarend. Nem perelhet, de még közös megegyezéssel sem távozhat. A szektor ráadásul még a sztrájktól is el van tiltva - áll a Népszabadság összefoglalójában.

A munkáltatónak kollektív szerződésben, szervezeti és működési szabályzatban kell rögzítenie a munkarend átalakítását. Meghatározzák a munkaidőkeretet, amelyen belül átlagban kell meglennie a napi nyolc órának. Ha még több is van, akkor azt ki kell fizetni túlóraként - bár annak is van felső határa éves szinten.

Tipikusan 16 hétben kell meghatározni a munkaidőkeretet, vagyis négyhavonta kell átlagolni a munkaidőt, illetve meghatározni az esetleges túlóramennyiségét. Ettől el lehet térni. - Hogy az államigazgatásban milyen keretet érdemes meghatározni, az jó kérdés - mondták a Népszabadságnak munkajogászok.

Egyénileg nem sokat tehet a munkavállaló, és az egész grémium is csak a szakszervezet vagy az üzemi tanács segítségével fogalmazhatja meg kifogásait. Ráadásul a kormánytisztviselők még a munkát sem szüntethetik be. Az állami szférában erre csak a közalkalmazottaknak, vagyis a pedagógusoknak vagy az orvosoknak van lehetőségük.

Népszabadság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk