10 százalékra csökkent a lengyel munkanélküliség
Májusban 10,0 százalékra csökkent a munkanélküliség Lengyelországban, és ezzel kissé alatta maradt a 10,1 százalékos elemzői várakozásoknak. Áprilisban 10,5 százalékos volt az állástalanok aránya, egy éve, tavaly májusban még 13,0 százalék.
A hivatalos statisztikák szerint idén májusban 1,53 millióan voltak munka nélkül az áprilisi 1,6 millió után. Tavaly májusban 1,99 millió volt az állástalanok száma. Az ugyancsak kedden közzétett kiskereskedelmi forgalmi adatok szerint a májusi eladások az előző hónaphoz viszonyítva 1,9 százalékkal csökkentek, ugyanakkor tavaly májushoz képest erősen, 14,9 százalékkal nőttek.
Az elemzők is közel ennyit, 15,0 százalékos emelkedést vártak az éves szintű adatra, az áprilisban mért 17,6 százalékos emelkedés után.
Az elemzők is közel ennyit, 15,0 százalékos emelkedést vártak az éves szintű adatra, az áprilisban mért 17,6 százalékos emelkedés után.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?