kapubanner for mobile
Megjelent: 2 hónapja

120 új munkahely jön létre Győrben

A Melecs EWS GmbH osztrák elektronikai vállalat 4,5 milliárd forintos beruházásával 120 új munkahely jön létre Győrben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a helyszínen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Melecs EWS GmbH gyártócsarnokának átadásán arról számolt be, hogy a 4,5 milliárd forint értékű fejlesztéséhez a cég 865 millió forintot kapott az államtól, ami hozzájárult 120 munkahely létrehozásához. Az Egyesült Államokban, Kínában és Mexikóban is jelen lévő cég 550 embert foglalkoztat Győrben, ahol komplex autóipari termékek is készülnek - tájékoztatott. Beszédében aláhúzta, hogy a világgazdaság az utóbbi három év során kétszer is teljesen a feje tetejére állt, először a koronavírus-járvány hozott tömeges gyárbezárásokat. "Majd amikor már azt hittük, hogy a hullámok elcsendesednek (.), akkor a szomszédunkban kitört egy véres és sajnos - mint azóta bebizonyosodott - elhúzódó háború, amelyre ráadásul itt, Európában rendkívül hibás gazdaságpolitikai válasz született" - mondta.

"A szankciók elvágták az európai növekedés alapjának számító kelet-nyugati kapcsolatrendszer minden egyes szövetét. Az európai versenyképesség megállíthatatlannak látszó módon robog lefelé a lejtőn, s mára eljutottunk oda, hogy Kína nagyobb részesedéssel rendelkezik a világgazdaságból" - mutatott rá.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Magyarország a kedvezőtlen helyzet ellenére nem csak túl tudta élni az elmúlt nehéz időszakot, hanem a gazdaság tavaly minden idők legeredményesebb évét produkálhatta, minthogy megdőlt az export, a beruházások és a foglalkoztatottság rekordja. "Soha annyi beruházás nem érkezett Magyarországra, soha annyit a magyar gazdaság nem exportált, és soha annyian nem dolgoztak még Magyarországon, mint a tavalyi esztendőben" - szögezte le. "Most jó hír, hogy a tavalyi rekordévet az idei esztendőben is sikerül mindhárom tényezőben felülmúlni, nem is kicsit, hanem nagyon" - tette hozzá.

"A Magyarországra érkező beruházások idén meghaladják a tavaly érkezett rekordmennyiség dupláját. Az export eddig 10 százalékkal nőtt a tavalyi rekordhoz képest, az esztendő első felében 50 százalékkal több munkahely jött létre a kormányzati beruházástámogatási rendszer segítségével létrejövő beruházások esetében, mint tavaly" - jelentette ki.

"Mindezek a mutatók jelzik azt, hogy a nemzetközi beruházói közösség, a vállalatok bizalma egyáltalán nem csökkent Magyarország iránt, sőt. Ez kifejezetten jó hír akkor, amikor egyre élesebb a verseny az egész világon mindazokért a beruházásokért, amelyek garantálni tudják majd egy-egy nemzetgazdaság növekedési pályán tartását" - közölte. Ezzel kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy ebben a versenyben Magyarország mellett szól Európa legalacsonyabb társasági adója, a képzett magyar munkaerő, a felsőoktatás átszervezése és a politikai stabilitás is.

A miniszter kifejtette, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar, amely tavaly a feldolgozóipari teljes kibocsátás több mint egyharmadát adta, s a szektor termelési értéke először ütötte át a korábban csak álomnak tűnő 10 ezer milliárd forintos "üvegplafont", méghozzá rögtön 12 ezer milliárd forinttal, és az idei évben is 22 százalékos bővülést regisztráltak eddig.

"Pontosan tudjuk, hogy autóipar nem létezik fejlett és kiterjedt beszállítói háttéripar nélkül, a Melecs győri beruházása így újabb jó hír a magyar autóipar további növekedése szempontjából" - mondta. Majd arra is kitért, hogy hazánknak Ausztria a második legfőbb kereskedelmi partnere, az osztrák cégek alkotják a második legnagyobb beruházói közösséget. "Ezért minden egyes osztrák vállalati beruházás Magyarországon önmagán túlmutató jelentőséggel bíró, jó hírt jelent" - összegzett.

MTI

  • 2023.12.31Készüljön fel a külföldön való jelenlétre a Global Mobility modullal! A külföldi üzleti jelenlét komoly versenyelőnyt kínál, ám egyúttal számos jogi kérdést is felvet. Ha a szervezet nincs tisztában a hatályos jogi háttérrel (pl. nemzetközi közjog, közösségi jog, társasági jog, munkajog, adójog, társadalombiztosítási jog, idegenrendészeti jog), akkor számos probléma, kockázati tényező merülhet fel. Az alap szintű modul tartalmazza a szükséges jogi szabályokat, folyamatábrákat (pl. Közvetlen befektetési lehetőségek, Tartózkodási, letelepedési és munkavállalási közjogi szabályok, Munkajogi szabályok, Adózási szabályok). A plusz szint egy online kurzussal egészül ki.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.03.26Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újabb 100 magyarországi bolt döntött önkéntes karácsonyi boltzárról

December 24-én és 31-én is zárva tart a DIEGO teljes magyarországi bolthálózata – erről határoztak az üzleteket üzemeltető franchise partnerek... Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk

Kínai cég érkezik és teremt 450 új munkahelyet

A Zhejiang Shuanghuan Driveline kínai járműipari vállalat nagyjából 39 milliárd forintos beruházásának eredményeként 450 új munkahely jön létre... Teljes cikk