13 ezerrel kevesebb közszolga két év alatt
Két év alatt 13600-zal csökkent a közigazgatásban dolgozók száma, 60-nal kevesebb állami közalapítvány és megfelezett közigazgatási szervezet működik: mindezzel az állam nettó 46 milliárdot spórolt.
A regionalizáció megvalósult többek között az államkincstárnál, az APEH-nél, az ÁNTSZ-nél, az Országos Mentőszolgálatnál, a nyugdíjbiztosítónál, a közlekedési hatóságoknál - hangsúlyozta Veres János. Az állami közalapítványok száma is 20 százalékkal csökkent a korábbi 300-ról - egészítette ki a központi adminisztráció reformjával kapcsolatos információt a pénzügyminiszter.
A jövő évi adóváltozatásokra vonatkozó újságírói kérdés elől kitért a szaktárca vezetője, mondván: "amiről a múlt héten tárgyaltunk egy zárt megbeszélésen, az a jövő évi gazdasági folyamatok előkészítésének témája volt, amely még nem érett meg a nyilvánosság számára alkalmas közlésre".
Annyit elárult a pénzügyminiszter, hogy augusztus végére készülnek el a jövő évi adóváltozásokkal kapcsolatos elképzelésekkel. Megjegyezte, hogy a magyarországi tanácsadó cégek már ismerhető változtatási javaslatai nehezen emészthetőek, mivel a bevételek csökkenése jóval meghaladja a rendelkezésre álló várható forrásokat.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 2 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 2 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja
- Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti 3 hónapja
- 200 ezer banki dolgozó veszítheti el a munkáját az AI miatt Európában 3 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 4 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?