kapubanner for mobile

130 új munkahely: átadták a maglódi BAUHAUS áruházat

A 8,5 milliárd forintos beruházás révén Magyarország harmadik BAUHAUS barkács szakáruháza nyílik meg szombaton - hangzott el a pénteki átadáson Maglódon. Az áruház 20 ezer négyzetméteren 120 ezer terméket – köztük jelentős részben magyar árut - kínál, átadásával 130 új munkahely jött létre közvetlenül - olvasható a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.

Karcagi Róbert, a BAUHAUS Szakáruházak Kereskedelmi Bt. értékesítési vezetője elmondta: a BAUHAUS Európa egyik legnagyobb szakáruházlánca, s a csináld magad" üzletág harmadik legnagyobb szereplője a kontinensen. Az értékesítési vezető kiemelte: a cég nemzetközi terjeszkedésének fontos helyszíne Magyarország, hiszen 2007 óta Dunakeszin és Szigetszentmiklóson már jelen van, s a mostani fejlesztés jelzi, hogy a társaság hosszú távú tervekkel számol, a középtávot illetően pedig Pest megyére koncentrálnak. Hozzátette: Európa 218. BAUHAUS szakáruházában folyamatos bővüléssel számolnak, a beszállítókkal és a partnerekkel is számolva megsokszorozódik azok száma, akiknek munkahelyet teremt az áruház.

Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium vállalkozásfejlesztésért és iparért felelős helyettes államtitkára beszédében szólt arról, hogy a beruházás illeszkedik a minisztérium által meghirdetett programokba, s a mostani vállalkozás kifejezi, hogy a cég bízik a magyar építőipari kereslet fellendülésében. A BAUHAUS maglódi megtelepedésének fontosságáról szólva Tabányi Pál polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak az adóbevételek és a munkahelyteremtés szempontjából jelentős ez a város számára, hanem azért is, mert Maglód felkerült a térképre mint olyan hely, ahol érdemes beruházni".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek