kapubanner for mobile

20 éve nem volt ilyen: még mindig nincs megállapodás az idei minimálbérről

Továbbra sem tudni, hogyan változik a minimálbér és a garantált bérminimum összege az idei évtől.

Továbbra sincs megállapodás a minimálbér és a garantált bérminimum 2021-es emeléséről, miután a december 30-i tárgyalási forduló sem vezetett eredményre - írja az Index. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke szerint szinte példátlan az eset, a rendszerváltás óta ugyanis eddig egyedül 2000-ben fordult elő, hogy az év elején nem emelkedett a minimálbér.

A minimálbérért dolgozó munkavállalókat pedig igencsak nehéz helyzetbe hozó, rendhagyó szituáció leginkább azért alakulhatott ki, mert az őket képviselő szakszervezetek javaslatait egyáltalán nem fogadta el a kormány. Az utolsó, tavaly év végi ülésen nem voltak nyitottak semmire” - mondta.

Ha a hónap során nem sikerül megegyezniük a feleknek, előfordulhat, hogy az hivatalos infláció mértékét meghaladóan értéktelenedik el a minimálbérért dolgozók bére, azaz jelentősen csökkenhet az életszínvonaluk. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint jelenleg körülbelül200 ezren dolgoznak minimálbérért, 600 ezer szakmunkás pedig garantált bérminimumért.
Ha nem születik megállapodás, az a minimálbérhez kötődő állami juttatásokat is negatívan érintheti, például a különböző segélyeket és a baleseti táppénzt.

A legutóbbi, 2020-as emelés után a minimálbért bruttó 161 ezer forintban, a garantált bérminimumot pedig bruttó 210,6 ezer forintban rögzítették.
Lengyelországban 7,7 százalékkal, Szlovákiában 7,4 százalékkal, Csehországban pedig 4 százalékkal emelkedik a minimálbér 2021-től. Az Indexnek nyilatkozó szakszervezetek úgy számolnak, hogy amennyiben elmarad az emelés, a magyar minimálbérek nettó összegének vásárlóértéke csak a fele lesz a lengyel minimálbérnek, és a harmadát éri majd a cseh és a szlovák minimálbérnek.

A dolgozói szakszervezetek először 10 százalékos, bruttó 16 100 forintos emelést kértek mind a minimálbérre, mind a garantált bérminimumra vonatkozóan, majd öt százalékra, bruttó 8050 forintra tornázták le az elvárásaikat, ám szerintük a kormány nem szeretne emelni az összegeken. A Világgazdaság információi szerint pénteken folytatódhatnak a tárgyalások.

Index.hu
fotó: pexels
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről

Az OpenAI közlése szerint a munkavállalók leggyakrabban a bérszámításhoz kérnek segítséget, illetve azt szeretnék megtudni, hogy egy adott... Teljes cikk

Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak

2 százalékkal, 9 milliárd forint közelébe nőtt 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó Pensum Group árbevétele. A Budapesti... Teljes cikk

Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk