200 új munkahelyet teremtő bővítést jelentett be Szijjártó Péter
A külügyminiszter szerint a magyar mérnökök és informatikusok alapvetően befolyásolhatják az informatikai és távközlési iparág globális alakulását.
Az Ericsson Magyarország 3 milliárd forintból bővíti budapesti kutatás-fejlesztési (k+f) központját, ezzel 200 új munkahelyet teremt. A kormány 600 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a fejlesztéshez - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten. A miniszter kifejtette: az Ericsson svéd távközlési óriás új kutatás-fejlesztési tevékenységet hoz a budapesti központjába, a felhő alapú multimédia rendszereket fogja kifejleszteni. A cég döntésével a magyar mérnökök, informatikusok alapvetően befolyásolhatják az informatikai és távközlési iparág globális alakulását.
A magyar telekommunikáció történetének minden egyes első lépésénél jelen volt az Ericsson. A cég egyik globálisan meghatározó k+f központja Budapesten van, ahol több mint kétezer dolgozót foglalkoztatnak - hangsúlyozta a miniszter. Közölte: már 85 működő 5G hálózatot üzemeltet az Ericsson világszerte, és a 6G hálózat fejlesztéseinek első fázisait is elkezdik hamarosan. A cég bevételeinek 80 százalékát a szolgáltatásexport adja, ami azt mutatja, hogy nemzetközileg versenyképesek a budapesti fejlesztések.
Simicskó István, a KDNP országgyűlési frakciójának vezetője, a terület, Újbuda országgyűlési képviselője elmondta: a kormány támogatásával 200 új munkahely jöhet létre fiatalok, felsőfokú végzettségűek számára a távközlési vállalatnál. A cégnek több mint 101 ezer alkalmazottja van globálisan, Magyarországon több mint kétezer. A világcéggel az országnak hagyományosan gyümölcsöző együttműködése van, amit jelentős közös sikernek nevezett.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?