220 új munkahely Békéscsabán
13 milliárd forintos beruházás keretében bővíti békéscsabai gyártótelepét a Mondi Békéscsaba Kft., a most induló beruházás eredményeként 220 új munkahely jön létre.
A beruházáshoz, amely 2018-ra fejeződik be, a magyar kormány 1,8 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt - mondta Kardos Sándor, a multinacionális cég békéscsabai gyárának ügyvezető igazgatója.
A Mondi cégcsoport több mint 30 országban megtalálható, 100 gyárában mintegy 25 ezer főt foglalkoztat. Magyarországon Békéscsaba mellett Szadán, Nyíregyházán és Kecskeméten vannak üzemei.
Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott szerint a következő 2-3 esztendőben pedig, várhatóan mintegy 80 milliárd forintos fejlesztéseket hajtanak végre a megyében működő társaságok, illetve az újonnan betelepülők. A kormánymegbízott számításai szerint ezzel mintegy 1000 új munkahelyet fognak létrehozni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?