240 munkahely a Vodafone-nál
Újabb 240 munkahelyet teremt Miskolcon a Vodafone Magyarország Zrt. A város önkormányzata a cég beruházásához 130 millió forintos támogatást biztosít - jelentette be Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.
Az önkormányzat a legutóbbi, csütörtöki közgyűlésén döntött úgy, hogy vállalkozásfejlesztési támogatásban részesíti a Vodafone Magyarország Zrt-t a munkahelyteremtő fejlesztése megvalósításához - mondta a polgármester. A döntés értelmében a vállalat 130 millió forint összegű regionális beruházási támogatást kapott az önkormányzattól, ennek köszönhetően a cég a call-centerében további 240 új munkahely létesítését és mintegy 450 millió forint beruházását vállalja.
Miskolc város számára kiemelt jelentőségű, hogy ezáltal nemcsak a jelenlegi 300 munkavállaló alkalmazását vállalja a Vodafone további 5 évre, hanem ezen felül még 240 ember alkalmazását is biztosítja, magas hozzáadott értékű munkakörökben.
Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke elmondta, hogy a jelenlegi miskolci központban az átlagéletkor mindösszesen 28 év, a csapat tehát fiatal. "Vidéken motiváltabb, felkészültebb munkaerőt találtunk" - fűzte hozzá.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon