kapubanner for mobile

250 új munkahely jöhet létre a verpeléti tésztaüzemben

Töltött és fagyasztott tésztákat előállító élelmiszer-feldolgozó üzemet avattak a Heves megyei Verpeléten, a gyárat több mint egymilliárd forintból hozták létre - tájékoztatta a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott csütörtökön az MTI-t.

Horváth László elmondta, az Európai Unió és a magyar állam több mint 400 millió forinttal támogatta a beruházást az Észak-magyarországi Operatív Program keretében. A kínai tulajdonú Asiafood Kft. április 1-jétől hetven fővel indítja be a termelést, majd az év végére a tervek szerint 250-re is emelkedhet az alkalmazotti létszám.

Horváth László elmondta: a munkahelyteremtés különösen fontos a 17 százalékos munkanélküliséggel küszködő térségben. A település lakóinak hatoda álláskereső, a községből például 504-en jelentkeztek az új üzem munkaerő-toborzásán.

Az 5.400 négyzetméteres gyártócsarnok a volt verpeléti laktanya területén kapott helyet. A 3,2 hektáros területet az önkormányzat jelképes, hektáronkénti ezer forintos áron biztosította a befektető részére. A településen a rendszerváltás óta keresik a munkahelyteremtés lehetőségét. Ezért nyilvánította iparterületté a volt laktanyát az önkormányzat. Két évtizeddel ezelőtt több száz munkahely tűnt el a községben a helyi termelőszövetkezet az ÁFÉSZ központ és a honvédségi bázis megszűnésével.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek