27 milliárd a felsőoktatásnak
A felsőoktatási intézmények korábbi elvonásait a kormány 27 milliárd forinttal tervezi kompenzálni - nyilatkozta Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár a szegedma.hu-nak.
Hoffmann Rózsa a portálnak egy Szegeden tartott keddi fórum után elmondta: a kormánynak nem célja elsorvasztani a felsőoktatást, éppen ellenkezőleg, támogatni akarja.
Hangsúlyozta: a szegedi egyetem 4,2 milliárd forintos korábbi költségelvonását is kompenzálni fogja a kormány által korábban megígért támogatás.
Szóba került, hogy az oktatásért felelős minisztérium és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának múlt heti megállapodása szerint azon a 16 szakon is indítanak államilag finanszírozott képzést, ahol eredetileg nem tervezték, több egyetem jelezte: a várható nagyon magas ponthatárok miatt hátrányba kerülnek a vidéki intézmények. Ezzel összefüggésben az államtitkár hangsúlyozta: a legjobbak állami ösztöndíjjal tanulhatnak, és meg kell várni a felvételiket, amikor is ismertté válnak a ponthatárok.
Hoffmann Rózsa úgy értékelte, hogy a tavaly év végi zárolások sehol sem okoztak működésbeli gondot, sehol sem kellett bezárni egyetemeket. Az elvont milliók kétségkívül "fejtörést okoztak", de - mondta - "mindenki túlélte".

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek