3 milliárd forintos pályázat indult kutatóknak
A jelentkezők a korábbi 60 millió helyett már évi 70 millió forintra pályázhatnak.
Idén is megnyílik az Élvonal kiválósági program, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 3 milliárd forint keretösszegre 2022. április 28-ig pályázhatnak ígéretes projektjeikkel a tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók - jelentette be a minisztérium keddi közleményében Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Hozzátette: a nyertes pályázók öt éven át összesen akár 350 millió forintnyi állami támogatással végezhetik versenyképes felfedező kutatásaikat Magyarországon.
Az ITM közleménye szerint a konstrukcióban azok a pályázók indulhatnak eséllyel, akik az elmúlt tíz évben nemzetközileg is elismert, kimagasló tudományos eredményeket értek el, és kutatási tervük alapján a következő időszakban is képesek lesznek hasonló teljesítményt nyújtani. Éppen ezért a pályázati feltételek között hangsúlyosan szerepelnek a korábbi nemzetközi megmérettetéseken - elsősorban az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain - elért eredmények.
Schanda Tamás kiemelte: "azon dolgozunk, hogy 2030-ra Magyarország a tudomány, a technológia és az innováció területén is Európa élvonalába kerüljön. Ennek egyik fontos eszköze az Élvonal program, amely hazai és külföldi kutatók számára kínál támogatást ahhoz, hogy tudományos áttöréssel kecsegtető, magas színvonalú alapkutatási projektjüket magyar kutatóintézetekben valósítsák meg".
Az előző évi kiíráshoz képest jelentősen emelkedik az elnyerhető támogatás összege. A kutatók a korábbi 60 millió helyett már évi 70 millió forintra pályázhatnak, ami a maximális 5 éves időszakra 350 millió forintnyi finanszírozást jelent. A kimagasló hazai támogatás célja, hogy belátható időn belül további elismerésekhez, újabb jelentős nemzetközi pályázati sikerekhez segítse hozzá a nyerteseket. "Az Élvonal programot 2018 óta négyszer hirdettük meg, jelenleg 40 folyamatban lévő projekt részesül támogatásban. Az eddigi nyertesek a lehető legváltozatosabb tudományterületeket képviselik, matematikai, idegtudományi és fizikai témák éppúgy megtalálhatók közöttük, mint ökológiai, csillagászati vagy nyelvészeti kutatások. Az idei kiíráson sincs tematikus megkötés, ahogy az elmúlt évek tapasztalatai mutatják, bármilyen alapkutatási témának esélye lehet a sikerre" - tette hozzá Schanda Tamás.
MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
Negyven milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg az 1+1 program második ütemében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 2 hete
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 4 hete
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 1 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 1 hónapja
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 2 hónapja
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 2 hónapja
- Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére 2 hónapja
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 3 hónapja
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 3 hónapja
- A vezetők havi tízmilliót kapnak, a kutatók megélhetésért küzdenek: válságban a magyar tudomány? 4 hónapja
- Béremelést kapnak a HUN-REN dolgozói 4 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben