kapubanner for mobile

300 új munkahely jöhet létre Oroszlányban

Az amerikai BorgWarner a következő években több mint 300 fős létszámbővítést tervez oroszlányi telephelyén. A turbófeltöltők gyártása mellett előbb a kuplung-, majd a kipufogóalkatrészek gyártását kezdik meg.

A BorgWarnerTurbo Systems Kft. jelenleg turbófeltöltőket állít elő 700 főt foglalkoztató oroszlányi üzemében. Frederic Lissalde elnök-ügyvezető elmondta: a gyár szomszédságában építenek egy húszezer négyzetméteres csarnokot, amelyet a BorgWarner kipufogó-alkatrészeket gyártó divíziója üzemeltet majd. Az új üzem létszáma a teljes kapacitás felfutásakor elérheti majd a 300-at.

Frederic Lissalde emlékeztetett arra, hogy az oroszlányi cég jelenlegi területén belül folyamatban van egy másik beruházás: novemberben átadnak egy ötezer négyzetméteres csarnokot, ahova áttelepítik Szentlőrinckátáról a kuplungalkatrészeket gyártó BorgWarner TTS Kft. üzemét. Ez ötven munkahelyet jelent majd Oroszlányban.

Az oroszlányi üzem kitüntetést is kapott az elnöktől , mert harmadszorra érték el az egymilliomodik munkaórát jelentésköteles baleset nélkül.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek