kapubanner for mobile

350 ember kaphat munkát Tatán az új húsfeldolgozóban

Tatán épít vágó- és húsfeldolgozó üzemet és hűtőházat a kecskeméti Gallfood Pulykafeldolgozó és Értékesítő Kft., a beruházáshoz a társaság négyhektáros területet vásárolt a Tatai Ipari Parkban – jelentették be szerdán Tatán, a telek adásvételi szerződésének aláírásán.

Borsos Ferencné, a Gallfood elnök-igazgatója elmondta, az ötmilliárd forintos beruházás megközelítőleg 350 embernek biztosít munkát, az új üzemben a tervek szerint 2017-ben indul el a termelés. A létesítmény alapterülete eléri a 15 ezer négyzetmétert, és Magyarország legkorszerűbb üzeme lesz.

A vállalat pulykatenyésztő telepei Győr-Moson-Sopron, Vas, illetve Komárom-Esztergom megyében működnek, ezért a társaság úgy döntött, hogy ezek közelében szeretné felépíteni új telephelyét. Michl József (Fidesz–KDNP) polgármester elmondta, egy év alatt ötszáznál több új munkahely létesült Tatán, melybe a pulykafeldolgozó új állásai még nem számítanak bele.

A Gallfood Kft. Magyarország második legnagyobb pulykafeldolgozója. Két üzemükben Kecskeméten és Pacsán évente 2,5 millió pulykát dolgoznak fel.

A társaság által közzétett beszámolók szerint árbevételük 2013-ban elérte a 15 milliárd forintot, ebből 8 milliárd exportból származott. Jelentősebb külföldi piacaik; Ausztria, Németország, Olaszország, Románia, Svájc és Szlovákia. A vállalat 2013-ban 544 dolgozót foglalkoztatott teljes munkaidőben.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk