4 év alatt hatezerrel több bölcsődei férőhely
A nők munkavállalásának útjában állt a bölcsődei férőhelyek hiánya is, emelte ki Kurucz Éva kormányszóvivő egy budakalászi bölcsőde átadásán, írja az edupress.
A városban az új bölcsőde 48 plusz férőhelyet és 12 új munkahelyet jelent. Kurucz Éva emlékeztetett arra, hogy a bölcsődei férőhelyhiány a korábbi években komoly problémát okozott a családok életében: a bölcsődék túlzsúfoltak voltak, 2009-ben 130 százalékos kihasználtsággal működtek.
A szóvivő kiemelte még a gyed extrát, mint olyan intézkedést, amely szintén az anyák munkavállalását segíti, illetve aminek köszönhetően 37 százalékkal többen vállaltak munkát, mint korábban.
edupress
A szóvivő kiemelte még a gyed extrát, mint olyan intézkedést, amely szintén az anyák munkavállalását segíti, illetve aminek köszönhetően 37 százalékkal többen vállaltak munkát, mint korábban.
edupress
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?