kapubanner for mobile

50 ezer fővel nő a közfoglalkoztatás

2015 júliusától 50 ezer fővel nőhet a közfoglalkoztatásba részt vevők száma, ami összességében már negyed millió közmunkást jelent. A szociális ellátásban részesülők száma így 100 ezer alá csökkenhet, írja a NOL.hu.

A foglalkoztatás bővítéséről, munkahelyteremtésről beszélt Czomba Sándor államtitkár a költségvetési törvény benyújtása előtt. A kormány célja, hogy kevesebben éljenek segélyből, és szándékuk szerint a közfoglalkoztatás lenne a híd a versenyszféra felé. Azt azonban az eddigi tendenciák illetve a közmunkások között végzett kutatások nem igazán támasztják alá, hogy ez az út egyenes lenne.

Jelenleg 130 ezer álláskereső kap szociális ellátást. A KSH friss adatai szerint 4 millió 182 ezren dolgoznak. A tervek szerint 2015-ben emelkedik a rendvédelmi dolgozók fizetése, folytatódik a pedagógusok béremelése és 2016-ban a köztisztviselők is számíthatnak béremelésre.

NOL.hu
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek