kapubanner for mobile

70 milliárdos óriásberuházás valósulhat meg Káptalanfán

Több projektet is kidolgoztak a sümegi kistérségben, a fejlesztési elképzeléseket a Sümeg Kistérségéért Alapítvány üzletember találkozón ismertette csütörtökön Sümegen.

A kistérséghez 21 település tartozik 17 ezer lakossal, a hátrányos helyzetű körzetben 13 százalékos a munkanélküliség - ismertette Szabados Zsuzsanna, az alapítvány elnöke. Hozzátette: a 8-as főút a térség szélső községei határában halad el, s közel van a sármelléki repülőtér is, ez vonzóvá teheti a térséget a befektetők számára.

A projektek sorában említette az elnök, hogy Sümegen termálfürdő komplexumot terveznek; négycsillagos hotel, uszoda, wellness-centrum épülne mintegy 3-4 milliárd forintos költséggel. A városhoz legközelebbi községben, Csabrendeken szintén termálfürdőt, hotelt, uszodát és egy úgynevezett biofalut szeretnének létesíteni; zöldmezős beruházásként 8-12 milliárd forint közötti beruházási költséggel.

Tervezik a kistérségben három biogázüzem létesítését is: Sümegen, Dabroncon és Megyeren működnének az üzemek, amelyek megvalósíthatósági és környezetvédelmi hatástanulmánya már elkészült - tájékoztatott Szabados Zsuzsanna. A sümegi üzem 700 millió forintba kerülne, a megyeri csupán 230 millióba. A legnagyobb közülük a dabronci lenne, amely 930 kilowatt áramot és 470 kilowattnyi hőenergiát termelne, s a fejlesztés költsége 1-1,5 milliárd forintot tenne ki.

A kistérségi elnök hangsúlyozta: óriásberuházást terveznek Káptalanfa községben: itt 70 milliárd forintos költséggel egy gyógyszeripari gyárat építenének, ahol érelmeszesedést gátló gyógyszert állítanának elő.

A kistérségi elnök szerint a gyógyszergyár évi 38 milliárd dollárnyi árbevételt hozna. Utalt arra is, hogy Zalagyömörőn ásványvíz-palackozót terveznek építeni (300 milliós költséggel).
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek