750 milliárd forintos adócsökkentésről dönt a parlament
Csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke és a kisvállalati adó kulcsa is, duplájára nő a babakötvény után járó állami támogatás összege.
A Pénzügyminisztérium benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely 2022-ben több mint 750 milliárd forintot hagy az adózóknál - jelentette be a Pénzügyminisztérium. Ha az Országgyűlés megszavazza, akkor a kormány javaslatai nemcsak a vállalkozásoknak és a lakosságnak hoznak nagy könnyebbséget, hanem a gyermekes családoknak is. Jövőre ugyanis a babakötvények utáni állami támogatás összege a duplájára emelkedik. 2022. január elsejétől újabb négy százalékponttal csökken a munka közterhe. Míg 2009-ben 33,5 százaléknyi adó terhelte a vállalkozásokat, jövőre kevesebb, mint a fele; mindössze 13 százalék. Megszűnik ekkor a másfél százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett pedig két és fél százalékponttal mérséklődik a vállalkozások által fizetendő szociális hozzájárulási adó. A változtatás nyomán egyrészt csaknem 600 milliárd forint körüli összeg maradhat az érintetteknél, másrészt olcsóbbá válik a munkaerő foglalkoztatása, így a cégek könnyebben vehetnek fel alkalmazottat, harmadrészt megszűnik egy újabb önálló köztehertípus. A szakképzési hozzájárulás megszűnésével úgy szabadul meg egy bonyolult adminisztratív kötelezettségtől a magyar cégvilág, hogy a szakirányú oktatást, illetve duális képzést végző vállalkozások a szociális hozzájárulási adóból lényegében ugyanúgy érvényesíthetik a kedvezményt, mint eddig.
Január 1-től nemcsak a szociális hozzájárulási adó mértéke csökken, hanem többek között az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szabályai is kedvezőbbekké válnak. A kifizetőt terhelő ekho ugyanis 15,5 százalékról 13 százalékra csökken. A tervezet meghosszabbítja a kis- és középvállalkozások kedvezményét a helyi iparűzési adóban, így - ha az Országgyűlés megszavazza - jövőre is automatikusan jár az alacsonyabb, maximum egy százalékos adómérték az érintetteknek. Az intézkedés révén a kkv-k összességében 150 milliárd forintot spórolhatnak. Jövőre is érvényes az a vállalkozásokat, a családokat és a lakosság védelmét szolgáló szabály, hogy nem alkalmazható az a helyi adórendelet vagy települési adórendelet, amely adómérték emelést vagy az adóelőny szűkítését fogalmazna meg, és 2022-ben sem lesz lehetőség új, eddig nem lévő helyi adó vagy települési adó bevezetésére. A javaslat szerint a kisvállalati adó kulcsa - további egy százalékponttal - 10 százalékra csökken. A már kivázó vállalkozásoknak 10 milliárd forintot jelent az adómérséklés, és a Pénzügyminisztérium becslése szerint a kedvező szabályok miatt jövőre még több vállalkozás választja a kisvállalati adót. A tervezet szerint a babakötvény után járó állami támogatás összege a duplájára - 6 ezer forintról 12 ezer forintra - nő.
A babakötvény továbbra is az egyik legjobb befektetés, és nemcsak azért mert a befizetett összeg 10 százalékával (2022-től maximum 12 ezer forinttal) támogatja az állam, hanem azért is, mert a kamata az előző évi infláció plusz három százalék. A törvényjavaslat tehát tartalmazza a minimálbér és szakmunkás minimálbér emelését megalapozó vállalkozói adócsökkentéseket. A kormány továbbra is kiáll az adócsökkentések politikája mellett, mert amióta csökkennek az adók, nő a gazdaság, nő a foglalkoztatás és nőnek a bérek is. A baloldal adóemelésekre épülő gazdaságpolitikája megfojtotta a gazdaságot, tönkretette a vállalkozásokat, és alacsonyan tartotta a béreket is - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 3 hete
- Mitől lesz adóköteles egy külföldi telephely? 1 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 2 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végén 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hónapja
- NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január második felében 3 hónapja
- Erre fókuszál majd a NAV a kkv-knál 2026-tól! 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?