kapubanner for mobile

80 ezer munkahelyet teremtett vagy őrzött meg az exporttámogatás

Az Eximbank és a MEHIB közös szervezete, az EXIM több különböző konstrukció keretében már ezermilliárd forint exporttámogató forrással segíti a kereskedelmi bankokon keresztül is a hazai, exportban részt vevő kis- és középvállalkozásokat (kkv-k).

A forrásokkal 2012 tavasza óta az EXIM együttesen mintegy 80 ezer munkahely teremtését, megőrzését segítette elő - mondta Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója.

Nátrán Roland felidézte, hogy az Eximbank Exportélénkítési Hitelprogramja (EHP) iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 2012-ben 150 millió euróval induló hitelkeretet tavaly év végére 450 millió euróra, majd a múlt héten egymilliárd euróra emelték, és a bővítésnek nincs felső határa.

Az Eximbank középlejáratú (2-5 éves futamidejű) hiteleit azok a kis- és közepes cégek vehetik igénybe a hitelintézeteken keresztül, amelyek éves árbevétele nem haladja meg a 15 milliárd forintot. Minimum 40 ezer euró, maximum 10 millió euró összegű devizakölcsönhöz juthatnak a programban a hazai, export-tevékenységet folytató kkv-k - tette hozzá a vezérigazgató.


Nátrán Roland nagy előnynek nevezte, hogy a finanszírozás során a kamatszámítás alapja a szerződéskötéskor érvényes CIRR (Commercial Interest Reference Rate) - mely fix a futamidő alatt - az OECD által havonta megállapított kamatláb. Ez jelenleg euróban, 2-5 éves futamidő esetén évi 1,29 százalék. Az EXIM a refinanszírozó hitelekért 0,1 százalékos kamatot számít fel a bankoknak, így a vállalkozások nagyon olcsón jutnak devizaforráshoz. Tavaly az átlagos banki kamatfelár 2 százalék volt, így a kkv-k által felvett exportösztönző hitelek átlagos kamata rendkívül alacsony, mindössze 2,1 százalék, de nagyobb kockázatú ügylet esetén sem haladhatja meg a maximális 4,1 százalékos kamatszintet.

Nátrán Roland azt is elmondta, hogy az EHP keretében további új termékekkel bővíti az exportösztönzés lehetőségét az Eximbank: ilyen a rövid lejáratú, két éven belüli futamidejű hitelkonstrukció, és a lízing refinanszírozás, melyek már elérhetőek, és hamarosan elindítják az exportcélú faktoring terméket is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek