83 egyetemi tanárt nevezett ki a köztársasági elnök
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter javaslatára 83 egyetemi tanárt nevezett ki szeptember 6-án Schmitt Pál köztársasági elnök - olvasható a hirtv.hu-n.
Összesen 83 egyetemi kinevezést adott át Schmitt Pál, Réthelyi Miklós és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár szeptember 6-án. Az államfő ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy egy egyetemi tanár nem csak a szakterületéért felelős, hanem műveltségeszményt is képvisel, így a kinevezés egyben beavatottságot is jelent, ami tudományos igényességgel, pontossággal, vagyis az élvonal képviseletével jár. Hozzátette: az egyetemi tanári kinevezés több mint mérföldkő a tudományos életben és a felsőoktatásban, az sokkal inkább nevezhető egy egész életen át tartó feladatnak, hivatásnak.
A köztársasági elnök kitért arra is, hogy bár az elmúlt időszakban számos kritika érte a bolognai folyamatot, nem szabad elfelejteni, hogy a Bolognai Nyilatkozatban nagy hangsúlyt kap az egyetemek autonomiája és a nemzeti sajátosságok megőrzése. Emellett emlékeztetett: a főiskolák és egyetemek hallgatói még mindig nagy számban kívánnak diplomát szerezni megfelelő alaptudás nélkül, amihez egyre több intézmény nyújt támpontot a könnyen elnyerhető oklevelükkel. Mégis a "futószalagon zajló képzések riasztó tapasztalatai állnak szemben azzal, hogy itthon még mindig 6-8 százalékkal kevesebb diplomás van, mint az európai átlag" - jegyezte meg Schmitt Pál.
hirtv.hu/edupress.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek