850 alkalmazottat küld el a Magyar Telekom
Eddig a Magyar Telekom 850 alkalmazottja kapott előzetes értesítést munkaviszonya megszüntetéséről, közülük mintegy 150 fő a rendelkezési állományba kerülést választotta - közölte a Magyar Telekom.
Ezzel az idei leépítés még nem fejeződik be, további kisebb várható, a csökkentés azonban összességében nem lépi túl a korábbi érdekegyeztetés során meghatározott létszámot.
Magyar Telekom csoport november elején jelentette be, hogy 2008 végéig 15 százalékkal csökkenti létszámát az idei júniusi mintegy 12 300-hoz képest, elsősorban a Magyar Telekom Nyrt-nél.
A létszámcsökkentés egyik eredményeként 38 százalékkal kevesebb vezetői pozíció lesz a csoporton belül.
A költségek és a létszám racionalizálása mellett további hatékonyságjavulást vár a csoport a szervezeti integrációtól is.
A novemberi közlés szerint a létszámcsökkentés és az átalakítások révén jóval ütőképesebb, s a kihívásokra sokkal gyorsabban reagáló csoporttá válik a Magyar Telekom.
A leépítéssel kapcsolatos lépéseket először a Magyar Telekom Nyrt-nél teszik meg, s majd ezt követően, várhatóan 2009-ben, 2010-ben a csoport többi cégénél. A tervek szerint a csoport létszáma a jövő év végén 10.500 körül lesz.
A cég csütörtökön közölte: a csoportszintű létszámleépítés várhatóan az idén a negyedik negyedévben mintegy 24 milliárd forint végkielégítésekkel kapcsolatos ráfordítást tesz szükségessé, míg az első félévben 7,3 milliárd forint volt a létszámleépítéssel kapcsolatos költség és elhatárolás.
Az idén a már korábban végrehajtott elbocsátások és mostani létszámleépítés éves szinten várhatóan 13 milliárd forint megtakarítást eredményez a csoportszintű személyi jellegű ráfordításokban.
Az el kötött megegyezés tartalmazza az anyavállalat állományban maradó munkatársainak 2008. márciusban esedékes 5,5 százalékos bérfejlesztését is. Mindezek következtében a csoportszintű, működési tevékenységekhez kötődő személyi jellegű ráfordítások mértéke várhatóan 5 százalékkal csökken jövőre.
A tervek szerint az elbocsátások jelentős része 2007. utolsó munkanapjával valósul meg, így a csoport létszámra gyakorolt hatása 2008 első negyedévben jelentkezik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?