A BorsodChem is segíti az árvíz utáni helyreállítási munkálatokat
Több mint 1 millió forint értékben ajánlott fel élelmiszereket és tárgyi adományokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság számára a BorsodChem. Az adománnyal a dunai árvízi védekezésben és kármentésben, illetve az árhullám levonulását követő helyreállítási feladatokban résztvevők munkáját kívánja segíteni a vállalat - olvasható sajtóközleményükben.
A kazincbarcikai vegyipari vállalat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve, az árvízi katasztrófahelyzet megoldásában közreműködők munkájához szükséges élelmiszereket - így összesen 96 kilogramm konzervet, 1300 liter ásványvizet és 720 liter energiaitalt -, továbbá tárgyi eszközöket - termoszokat, kávéfőzőt, üzemanyag-kannát és ruhaneműket - adott át június 12-én a mentési és helyreállítási feladatokat irányító szervezet központja számára.
"A június 4-én kihirdetett veszélyhelyzetet követően a BorsodChem és kínai tulajdonosa, a Wanhua Csoport kötelességének érezte, hogy támogassa az árvízi veszély elhárítása érdekében létrejövő nemzeti összefogást. Bízunk benne, hogy felajánlásunkkal, ha kis mértékben is, de segíteni tudtuk a jelentősebb károk megelőzése és a bajba jutott emberek lakókörnyezetének mielőbbi helyreállítása érdekében dolgozók áldozatos munkáját" - mondta el S. Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek