A botrány elmarad: Hagyó inkább leadta a BKV-t
Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes hétfőn visszaadta a főpolgármesternek azt a tőle kapott hatáskört, amellyel a BKV szakmai felügyeletét látta el - tudta meg az MTI városházi forrásokból.
Tájékoztatásuk szerint Hagyó Miklós még a Főpolgármesteri Kabinet hétfő reggeli ülése előtt levélben értesítette a főpolgármestert erről a szándékáról. A főpolgármester-helyettes kezdeményezte a budapesti pártelnöknél a fővárosi koalíciós egyeztető tanács összehívását, hogy mielőbb döntsenek arról, ki fogja ellátni a BKV szakmai felügyeletét, és hogy ennek megfelelően módosítsák a koalíciós szerződést.
Magukat megnevezni nem kívánó MSZP-SZDSZ-városatyák korábban az MTI-nek kifejtették: a kialakult helyzetet a legsimábban úgy rendezhetnék, ha Hagyó Miklós felajánlaná a BKV felügyeletének átadását. Így a ballaszttól megszabadulva, komolyabb presztízsveszteség nélkül fordíthatná energiáit az általa felügyelt ágazat sikeresnek tartott területeinek, például a távfűtés ökoprogramjának a továbbfejlesztésére. Hagyó Miklós játszhatott volna arra is, hogy a főpolgármester vonja el tőle a hatáskört, így politikai síkra terelhette volna az ügyet - végül inkább a visszaadás mellett döntött.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?