Szakmai karrier és anyagi támogatás egyben: új ösztöndíjprogram indul
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA B+N Referencia Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködésében új ösztöndíjprogram indul, amely három, kiemelkedő tehetségű hallgatót támogat 10 hónapon keresztül. A program célja, hogy a fiatal szakemberek tanulmányait támogassa az anyagi körülmények megkönnyítésével, illetve lehetőséget biztosítson számukra a gyakorlati tapasztalatszerzésre.
A 9 országban jelen lévő és 12 országban létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó B+N Csoport és az Óbudai Egyetem közös ösztöndíjprogramjának célja, hogy három tehetséges hallgató anyagi terheit csökkentse, miközben a diákok valós szakmai tapasztalatot szerezhetnek a vállalat nemzetközi projektjeiben. Az ösztöndíjprogram keretében két gazdasági informatikus és egy műszaki menedzser tanuló részesül havi 150 000 forintos támogatásban 10 hónapon keresztül. Emellett a program ideje alatt aktívan bekapcsolódhatnak a B+N munkafolyamataiba, és sikeres diplomaszerzés után könnyített interjú során pályázhatnak a cégnél a végzettségüknek megfelelő állásokra. Ezáltal a fiatalok nemcsak a tanulmányaikat, hanem hosszú távú szakmai karrierjüket is megalapozhatják az ösztöndíj elnyerésével.
A hallgatók az ösztöndíjra olyan kutatási anyag elkészítésével pályázhatnak, amelynek fókuszában a fenntarthatóság és az innováció áll. A program sikeres teljesítéséhez legalább 80%-os értékelésű kutatási anyag és 4,0-es tanulmányi átlag szükséges.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?