kapubanner for mobile

A cégek érdeke is, hogy megtartsák a munka és magánélet egyensúlyát

A munkavállalók egyre inkább keresik azokat a munkahelyeket, ahol megvan a lehetőség arra, hogy több időt tudjanak a családjukkal tölteni, a munka és a magánélet egyensúlyának lehetősége már közel ugyanolyan fontos, mint a megfelelő bér. A munkahelyi fluktuáció egyik legfőbb katalizátora is ez, ezért az ideális munkáltatóról alkotott képet is befolyásolja a munka és a magánélet összehangolásának megteremtése.

A cégek érdeke is, hogy megtartsák a munka és magánélet egyensúlyát-

Ma már a vállalatok nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják a munka és a magánélet egyensúlyának jelentőségét” – hangsúlyozta Katkics Attila, HR szakember. „A legjobb munkaerő megszerzése és megtartása, valamint saját munkáltatói márkájuk és értékajánlatuk kialakítása érdekében mindenképpen az első helyen kell foglalkozniuk ezzel a kérdéssel.”

Hozzátette, hogy a munka magánélet egyensúlyára való törekvés elsősorban a nőknél jellemző, hiszen a munka mellett általában ők vállalnak nagyobb részt a családi feladatokból, de egyre több férfi esetében is jelentkezik az az elvárás, hogy a gyermeknevelésben, a gyermekek mindennapi életében nagyobb szerepet vállaljanak, ezért számukra is egyre fontosabb a munkahelyi harmónia megteremtése. A legfiatalabb munkavállalói generáció részéről pedig már alapelvárás a világos és egyben fenntarthatóan rugalmas munkavégzés.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy kutatások szerint azok az alkalmazottak teljesítenek jobban a munkahelyükön, akiket nem kizárólag pénzzel vagy béren kívüli juttatásokkal ösztönöznek, hanem akik rugalmas időbeosztásban dolgozhatnak.

Mentális jólét, jobb eredmények

A hibrid munkavégzés jó kiindulási pont, amennyiben ezt a kérdést vizsgáljuk, mégis nem pusztán a munkavégzés helyszínét és a munkába járásra fordított időt jelenti, érinti a juttatásokat, a rugalmasságot, a jóllétet és azon munkavállalók igényeinek kielégítését is, akiknek a feladatait nem lehet távolról végezni. A rugalmas munkarend biztosítása a munkavállalók számára bizonyos fokú önrendelkezést tesz lehetővé, például azt, hogy időbeosztásukat saját igényeikhez és feladataikhoz igazítsák” – fogalmazott Katkics Attila.

A HR szakember példaként említette a csökkentett munkahetet, a rugalmas kezdési és befejezési időpontokat, a nemcsak otthonról, hanem más helyről is lehetséges munkavégzést, amelyek bizalmat és elégedettséget ébreszthetnek a munkavállalókban, serkentve a termelékenységet és az elköteleződést.

Katkics Attila beszélt arról is, hogy a stressz rombolja a munkavállalók teljesítményét, ezért rendkívül fontos a nyugodt, kiegyensúlyozott lelkiállapot, amit stresszkezeléssel, pszichológiai támogatással, az egészségmegőrzésre irányuló szabadidős tevékenységek kínálatával és a pozitív munkahelyi légkör megteremtésével is támogathatnak a munkáltatók.

Természetesen nincs minden munkáltatóra egyformán működő recept, de kiemelten fontos lenne, hogy apró lépésekkel minden vállalkozás elmozduljon ebbe az irányba, nem jó stratégia egymásra licitálva, kizárólag bérígérettel szakembert fogni” – fogalmazott a szakember. „Egy rugalmas munkavégzést és támogatást kínáló munkáltató jelentősen növeli vonzerejét, a munkavállalói motivációt és csökkenti a fluktuációt, amivel azonnal növeli versenyképességét.”

 

fotó: unsplash

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A NAV idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február 2-a fontos... Teljes cikk

Adókedvezmény, bértámogatás, hitel: kormányzati csomag a vendéglátásnak

A kormány kiemelten kezeli a turizmus egyik legfontosabb húzóágazatának számító vendéglátó szektor helyzetét, ezért egy 5+1 elemből álló,... Teljes cikk

Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek

Megszületett a megállapodás a 2026. évi bérfejlesztésről a Magyar Posta és a Postás Szakszervezet között, a kétéves bérmegállapodásban a 2026.... Teljes cikk