kapubanner for mobile

"A cigányság közel áll a totális munkanélküliséghez"

A cigányember nem csak munkanélküli és analfabéta lesz, hanem hajléktalanná is válik - mondta Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke. A fideszes parlamenti képviselő szerint a kormány "Út a munkához" elnevezésű programja sikertelennek bizonyult, mint mondta, ő nem ismer olyan cigányt, aki e program révén jutott volna munkához.

A munkaképes cigányok körében 85-90 százalékos a munkanélküliség, de vannak térségek, ahol már százszázalékos, s a cigányság közel áll a totális munkanélküliséghez - mondta Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke sajtótájékoztatóján csütörtökön Veszprémben.

A fideszes parlamenti képviselő szerint a kormány "Út a munkához" elnevezésű programja sikertelennek bizonyult, mint mondta, ő nem ismer olyan cigányt, aki e program révén jutott volna munkához. Farkas Flórián megfogalmazása szerint közel állunk a "szociális robbanáshoz" is.

A Lungo Drom vezetője szerint június 7-én akkor lesz megrendítő veresége a kormánypárti listának, ha a cigányok nagy többséggel elmennek szavazni. Mint mondta: országjárása során azt tapasztalja, hogy soha nem látott létszámban fognak elmenni a cigányok szavazni, s a változás reményében a Fidesz-KDNP listát részesítik majd előnyben.

Akik eddig dolgozni tudtak, azok jórészt cigány vállalkozóknál kaptak munkát, de már tömegével szűnnek meg a cigányok vállalkozásai is - mondta a Lungo Drom elnöke, hozzátéve: most már a pár ezer forintos gyedet és gyest is elveszik a cigány anyáktól, s ezért "súlyos felelősség terheli a regnáló kormányt".

Farkas Flórián a sajtótájékoztatót követően a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség közép-dunántúli regionális tanácskozásán mondott beszédet, ahol azt hangsúlyozta, hogy június 7-ei voksolás igenis a belpolitikai helyzetről szól, sőt szerinte "ha úgy tetszik, ez egy előválasztás" lesz. A kérdés az, hogy hagyjuk ellopni a pénzt továbbra is, vagy megakadályozzuk - mondta a roma politikus. Szerinte nem elfogadható az, hogy a "cigány pénzek" az unión belül nincsenek nevesítve, hanem azokat belerakták egy nagy szociálpolitikai csomagba.

Soha ilyen drámai helyzetben a cigányság még nem volt, mint amilyenben most van - vélekedett az ellenzéki roma politikus, megjegyezve: reális esélyét látja annak is, hogy "újra termelődik az analfabétizmus".

Rámutatott: a cigányság 90 százaléka vidéken él, ahol bezárták a kisiskolák kétharmadát, az óvodák felét, s ezzel a cigányság "legnagyobb integrációs terepét szüntették meg". Közlése szerint a cigányember nem tudja utaztatni a gyermekét távolabbi községek iskolájába, mert nincs rá pénze. Elmondta: elvonták az ösztöndíjalap ötven százalékát is, így "nem lesznek kiművelt cigányfőink" sem.

Farkas Flórián szerint teljes hajléktalanságba is sodródnak a cigányok, mert egyre erőteljesebben jön a "kilakoltatási hullám". A cigányokat és a nem cigányokat is százával, ezrével fogják kitenni az otthonaikból - mondta, hozzátéve: szó nincs a cigánytelepek felszámolásáról, sőt inkább szaporodtak a nyomornegyedek.

A cigányember nem csak munkanélküli és analfabéta lesz, hanem hajléktalanná is válik - mondta Farkas Flórián. Hangsúlyozta: mindemellett meg kell említeni a hasonló sorsban élő körülbelül hárommillió nem cigány helyzetét. Mint mondta: nem lehet úgy jó cigánypolitikát csinálni, hogy közben hárommillió embert meg - akik nem cigányok - "ott hagyunk". A cigány integrációt "úgy kell csinálni", hogy közben hárommillió hasonló sorsban, nyomorban élő nem cigány embernek az életén is segíteni kell - hangsúlyozta.

Egy nagy szociálpolitikai csomagnak döntően a tanulás, a lakhatás és a munkalehetőség biztosításáról kell szólnia, s legalább hárommillió ember számára - vélekedett a Lungo Drom elnöke. Szerinte ugyanis ha a több százezres létszámú cigányságon belül a "totális szociális robbanás" bekövetkezik, "az lesz a társadalmi robbanás". "Ennek még most elébe lehet menni", s szerinte ha uniós választásról beszélünk, akkor a cigányság sorsáról van szó.

Farkas Flórián szerint a "lehető legrövidebb időn belül" előre hozott választásokra van szükség, s "ebben a cigányságnak meghatározó szerepe és felelőssége kell hogy legyen".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek