A csövesek visszavágnak és dolgoznak
A turizmust a szolidaritással ötvözik Olaszországban: hajléktalanok fognak működtetnek egy falusi szállót Toszkánában.
Június 18-án nyitja meg kapuit a Pistoiához közeli, tízezer lakosú Serravalle Pistoiesében Olaszország legelső olyan falusi vendégfogadója, amelyet - eddig fedél nélkül, utcán élő -hajléktalanok üzemeltetnek majd.
A Csövesek visszavágnak elnevezésű, hajléktalanokkal foglalkozó olasz szervezet kezdeményezéséről van szó.
A nonprofit szervezet Toszkána dombjai között, egy 15. századi épületet alakított át fogadóvá. Pénzügyi segítséget magánszemélyek nyújtottak. A szálláshely irányítását tizenkét hajléktalanra bízták, akik ezentúl a falusi szállodában fognak élni és dolgozni.
Egyéves szerződést kaptak havi 650 eurós fizetéssel, valamint ingyen szállást és ellátást. A hajléktalanok közül csak hárman helyiek, a többiek eddig Milánóban éltek a szabad ég alatt.
A toszkánai szálló csak az első: ugyancsak hajléktalanok működtetnek majd egy szállodát Paviában, ott a tervek szerint száz egykori hajléktalan fog dolgozni - számolt be az olasz sajtó.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek