A dohányosok is a füstmentes munkahelyre szavaznak
Még a dohányosok is egyetértenek a füstölésre vonatkozó munkahelyi tilalommal - állapította meg egy nemzetközi felmérés.
Tizennégy országban mintegy ötezer ember megkérdezéséből az derült ki, hogy az 1400 munkaadó 87 százaléka, a 3500 dohányos munkavállalónak pedig 74 százaléka egyetért azzal, hogy füstmentes legyen a munkakörnyezet.
"Bár az országok között eltérések mutatkoztak, az eredmény a munkahelyi dohányzási tilalom globális támogatottságát jelzi" - összegezte Michael Halpern, a nemzetközi közvéleménykutatást végző RTI International munkatársa.
A felmérésben Dél-Korea, Japán, Kína, Tajvan, India, Nagy-Britannia, Olaszország, Svédország, Franciaország, Németország, Spanyolország, Lengyelország, Törökország és Brazília vett részt - írja az RTI International portálja (http://www.rti.org).
A tilalmat leginkább Indiában támogatják, ahol az emberek 85 százaléka szavazott a füstmentes környezetre, ezt követi Japán 75 százalékkal. A legkisebb támogatottságot Németországban (33 százalék) és Lengyelországban (37 százalék) élvezi a tilalom.
A dohányzás vezeti a megelőzhető halálokok listáját. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint évente mintegy 200 ezer dolgozó hal meg a munkahelyi dohányfüst következményei miatt. Világszerte 700 millió gyerek szív be dohányfüsttel szennyezett levegőt, elsősorban az otthonában.
A WHO adatai szerint csaknem egy milliárd férfi és 250 millió nő dohányzik. A globális felmérést a Pfizer gyógyszercég támogatta.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?