kapubanner for mobile

A dolgozók 70 százaléka rosszul járna az új adócsomaggal

A nagyvállalkozások és a magasabb jövedelemmel rendelkezők járnának jól azzal az adócsomaggal, amelyet közösen készített a Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Joint Venture Szövetség, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Szövetsége, valamint a négy nagy adótanácsadó cég - áll a Világgazdaságban.

Egységesen 20 százalékos, 15 millió forint feletti jövedelemnél 30 százalékos szja-kulcsot, a különadó és később az iparűzési adó eltörlését, az áfa 23 százalékra történő emelését, a munkaadói tb-járulékok 10 százalékpontos mérséklését javasolják egyebek között adószakértők és adótanácsadók. A kedden Budapesten sajtótájékoztatón ismertetett, a Deloitte, az Ernst & Young, a KPMG és a PWC szakértői által összeállított javaslatban szerepel még a minimálbér adómentességének megszüntetése és értékalapú ingatlanadó bevezetése is.

Az összes adóterhelés eszerint közel 1100 milliárd forinttal csökkenne, a készítők ugyanis ilyen mértékű átalakítást ítélnek szükségesnek ahhoz, hogy Magyarország rövid távon 4,5 százalék körüli gazdasági növekedést érhessen el. Az adócsomag révén bővülne a foglalkoztatás, csökkenne az infláció és szűkülne a feketegazdaság. A módosítások fontos eleme a személyi jövedelemadózás átalakítása, a társas vállalkozások különadójának kivezetése, az áfaemelés, valamint a jelentős mértékű járulékcsökkentés.

A tanácsadó cégek adócsomagja számos vonásában hasonlóságot mutat a korábban bemutatott módosítási javaslatokkal. A társas vállalkozások különadójának kivezetése, valamint a munkáltatókat terhelő járulékok csökkentése hónapok óta fontos eleme az adókról szóló vitáknak.

A kedden bemutatott anyag nem ad választ arra a kérdésre, hogy a módosítások mínusz 1100 milliárd forintos egyenlegét honnan lehet előteremteni - írja a Világgazdaság. A készítők általánosságban jelölik meg forrásként az állami kiadások lefaragását, valamint a hatósági ellenőrzések hatékonyságának javítását.

A Miniszterelnöki Hivatal véleménye szerint a javasolt intézkedések "gyökeresen átrendeznék a bérek adó- és járulékterhelését, s jelentősen növelnék a jövedelemkülönbségeket". A kancellária számításai szerint a munkavállalók több mint 70 százalékának drasztikusan csökkenne a nettó jövedelme, főként az alacsony keresetűek járnának rosszabbul. A munkáltatók bérköltsége ugyan mindenhol mérséklődne, de a tételes eho emelése az átlag alatti kereseteknél a járulékcsökkentés nagy részét elvinné; az adóék pedig havi 150 ezer forintos fizetésig nőne, felette pedig gyorsuló ütemben mérséklődne. A kormány szerint akár az Alkotmánnyal is ellentétes lehet az, hogy a nyugdíjjárulék fizetésének felső határa a mai hétmillió forintról 15 millióra nőne, miközben a nyugdíj megállapításánál a hétmillió forint feletti összeget továbbra sem vennék figyelembe.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek