A hálapénz ellen fog harcolni a rezidensszövetség
A hálapénz-rendszer ellen küzd majd a Magyar Rezidens Szövetség új vezetése, ennek érdekében először kérdőíveken fogják felmérni a hálapénz megítélését – mondta el Dénes Tamás, a szövetség új elnöke újságíróknak.
A rezidensszövetség új vezetője - előrebocsájtva, hogy üdvözlik a kormány által a héten bejelentett béremelést - úgy fogalmazott, a bérrendezésnek el kell jutnia oda, hogy az orvosoknak ne érje meg elfogadni a hálapénzt. Hozzátette: a társadalomból is ki kell kopnia ennek a rossz beidegződésnek, de úgy látja, hogy a fiatalok már kevésbé adnak plusz pénzt az orvosnak az ellátásért, és sok orvos el sem fogadja betegétől a paraszolvenciát.
Mint fogalmazott: tudják, hogy "tabudöntögetésre" készülnek, de partnerei lesznek minden olyan szervezetnek, amely szintén elkötelezett ebben a témában. "A hálapénz megfertőzi a mindennapi munkát, és elveszi az orvos-beteg közötti bizalmat" – mondta Dénes Tamás.
Kárpáti Keve, a szövetség budapesti elnöke a szakemberhiánnyal kapcsolatban azt mondta, annak megszüntetése két pilléren nyugszik: egyik a stabil egzisztencia, a másik a szakmai fejlődés biztosítása. Utóbbi kapcsán a szakképzés minőségi javítását említette, amelynek szerinte több fontos lépcsője van.
Az egyik az oktató szakorvosok nevesítése és minősítése kell legyen. A másik probléma, hogy a szakorvosi rendszerben előfordul, hogy a rezidens mentora sokszor nem kapja meg az oktatásért neki járó összeget, ami a rezidensszövetség számára elfogadhatatlan.
Papp Magor, a szövetséget öt éven át vezető leköszönő elnök az elmúlt éveket értékelve elmondta, a rezidensszövetség nyomására vonták vissza a szakorvos-képzés fizetőssé tételének ötletét, vagy a rezidensek röghöz kötését, továbbá eredménynek tartják a Markusovszky-ösztöndíj bevezetését.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek